Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

További szakértők bevonását sürgeti Illés

További szakértők bevonását sürgeti a vörösiszap sújtotta katasztrófatérség kárfelszámolási és újjáépítési munkálataiba a környezetvédelmi államtitkár. A politikus a kiürített és lezárt Kolontáron szerda délután az MTI tudósítójának azt mondta, a településen tartózkodó uniós szakértők mellett geológusokra, hidrogeológusokra és építészekre lenne szükség.


Dátum: 2010-10-13 16:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153977
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:10:52.683057, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Illés Zoltán közlése szerint egy "erődítményt, várfalat" kell építeni a megsérült ajkai zagytározó X-es kazettája mögé, hogy megakadályozzák az újabb iszapömlést és megvédjék a környezetet, a lakosságot az újabb katasztrófától. Ehhez olyan speciális építészekre lenne szükség, akik a kőből vagy vasbetonból megépítendő erődítmény tervezésében és kivitelezésében segédkeznek - tette hozzá.

A környezetvédelmi államtitkár emellett fontosnak tartja a vörösiszappal szennyezett 149 hektárnyi terület teljes vízrendszerének kialakítását, a folyamatos szennyezés felszámolását. A talaj szerkezetét is folyamatosan vizsgálják és megtalálják azokat a lehetőségeket, miként lehetne közömbösíteni az iszapszennyeződés okozta károkat. Elképzelhetőnek tartják azt is, hogy a Kolontár határában nagymértékben szennyezett szántóföldek helyén kísérleti telepeket létesítsen a kormány, ahol azt vizsgálnák, melyek azok a növények és a baktériumok, amelyek képesek magukba szívni a szennyeződést, illetve közömbösíteni a különféle nehézfémeket és más anyagokat tartalmazó iszapot.

Illés Zoltán szerint mindehhez elsősorban pénz kell, a megsérült támfal elé építendő "erődítmény" tervezése már elkezdődött, és azt a tervek szerint két-három hónap alatt kiviteleznék.

Az államtitkár az MTI tudósítójának a lezárt és kiürített Kolontáron azt mondta: elkészült a települést kettészelő védőgát, már csak utómunkálatok zajlanak, így várhatóan péntek este hazatérhet mind a 715 ember, aki szombat hajnalban kényszerült elhagyni a települést.

Kapcsolódó elemek