Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nemzeti szociálpolitikai koncepció készül

A tervek szerint 2011 tavaszára elkészítenek, és a szakmai egyeztetések után elfogadnak egy nemzeti szociálpolitikai koncepciót - közölte Nyitrai Imre, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkára szerdán Kecskeméten.


Dátum: 2010-10-13 17:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153980
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:10:53.738701, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A koncepció hosszú távra rögzíti azokat az irányokat, elveket és stratégiai lépéseket, amelyekre szükség van ahhoz, hogy a szociális ellátórendszer fenntartható, kiszámítható legyen és biztonságot nyújtson - mondta a helyettes államtitkár az MTI-nek a hét régióra tervezett, Új megegyezés 2010 elnevezésű konferenciasorozat első állomásán.

Nyitrai Imre, a nemzeti együttműködés program keretében rendezett konferenciasorozat céljáról kifejtette: a kölcsönösség elve alapján megismerhetik a kormányzati szándékokat azok a civil, önkormányzati és egyházi szereplők, akiknek a kezében van a magyar szociálpolitika, a szociális szolgáltatási rendszer.

A helyettes államtitkár szerint a szociális ágazatban is alapvető fontosságú a biztonságos és kiszámítható jogi és finanszírozási környezet, de fontos a szakma megbecsülése, megbecsültsége is, ami nem csak anyagi kérdés.

Nyitrai Imre fontosnak nevezte azt, hogy a szociális tevékenységre vonatkozó szolgáltatási törvény szülessen meg a jövő évben. A szociális törvény 18 évvel ezelőtti megalkotása óta nagyot változott a világ, jóval életszerűbb megoldásokra van már szükség, mint amit ez a jogszabályi keret most megenged - fűzte hozzá a helyettes államtitkár.

A konferenciasorozat eljut a hét magyarországi régióba, és november 12-én, a szociális munka napján zárul le egy összegzéssel. Kecskeméten kívül Tatabányán, Nyíregyházán, Miskolcon, Kaposváron, Zalaegerszegen és Budapesten rendeznek ilyen tanácskozást.

Kapcsolódó elemek