Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

KDNP: az arányos teherviselés kiemelt fontosságú

A Kereszténydemokrata Néppárt üdvözli a foglalkoztatási és demográfiai fordulat szándékát - mondta Harrach Péter a kormányfő szerdai beszédére reagálva.


Dátum: 2010-10-13 18:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153983
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:10:54.768920, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője kiemelte: különösen fontosnak tartják egy családi jellegű, új és átfogó adórendszer megalkotását. A kormánypárti politikus a magán-nyugdíjpénztári rendszerbe folyósított összeg átutalásának felfüggesztéséről azt mondta: ez az átmeneti megoldás elfogadható, jól illeszkedik a hároméves válságadó rendszerébe.

Azzal kapcsolatban, hogy a magánnyugdíjrendszerbe jelenleg havonta 30 milliárd forint értékben folyósít pénzt az állam, Harrach Péter rámutatott, ez az összeg súlyos hiányt jelent az államháztartás számára. Az összeg átutalásának felfüggesztése azt jelenti, hogy nem a nyugdíjasok járandósága csökken. Az államháztartási hiány mérséklése pedig közös érdek - tette hozzá.

A konkrét intézkedések közül mint mondta, különösen azokat tartják fontosnak, amelyek nem a kisemberek vállára teszi a terhet. Az arányos teherviselés kiemelt fontosságú - mutatott rá Harrach Péter. Kiemelte: a miniszterelnök által szerdán megfogalmazott elvek és intézkedések megfelelnek a keresztényszociális tanításnak.

Kifejtette: a sokszínű magyar válság okai véleményük szerint is elsősorban a neoliberális gazdaság- és társadalompolitikában keresendők. Ennek következménye a megszorítás és az eladósodás - mutatott rá a kereszténydemokrata politikus.

Az új szemlélet eszmei alapjai között a KDNP álláspontja szerint is szerepelnie kell a munkának, az együttműködésnek és az állami szerepvállalásnak és a közérdeknek. Az utóbbit szívesebben nevezik közjónak, hiszen árnyaltabban fejezi ki azt a szempontot, amely figyelembe veszi a közösség érdekeivel összhangban lévő egyéni érdeket is - mondta.

Kapcsolódó elemek