Pozitívan fogadták a londoni elemzők a miniszterelnök beszédét
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint kedvező, hogy a magyar kormányfő szerdai költségvetési programismertetőjében elkötelezte magát az idei és a jövő évi államháztartási hiánycél teljesítése mellett, de a piac jobban örülne a kiadási oldali reformoknak. A magyar államadósi törlesztéskockázat piaci megítélése ugyanakkor meredeken javult a szerdai londoni kereskedésben.
Dátum: 2010-10-13 19:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153984
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:10:55.134606, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Christian Keller, a Barclays Capital - az egyik legnagyobb citybeli befektetési bankcsoport - vezető felzárkózó piaci közgazdásza Orbán Viktor szerdai bejelentései után az MTI-nek Londonban azt mondta: egyértelműen jó azt látni, hogy a kormány elkötelezett azon költségvetési célok mellett, amelyekről korábban egyezség született az EU-val. Azok azonban, akik az önkormányzati választások után "valamelyest stratégiaibb" hozzáállásra számítottak a költségvetési konszolidációhoz, csalódással fogadhatják az elhangzottakat - fogalmazott a Barclays Capital londoni közgazdásza.
A magyar államadósság törlesztéskockázati megítélése ugyanakkor nagyot javult szerda estére a londoni piacon. A CMA DataVision, az egyik legnagyobb londoni piaci adatszolgáltató szakelemzői azt MTI-nek elmondták: a magyar szuverén törlesztési leállás kockázatára köthető határidős piaci biztosítási ügyletek (credit default swaps, CDS) árazása a szerdai késői londoni kereskedésben 259 bázisponton járt a 270,2 bázispontos előző esti zárás után.