Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A munkaadók egyetértenek az adóintézkedésekkel

A munkaadói szervezetek többsége egyetért a miniszterelnök által szerdán bejelentett válságadó- intézkedésekkel, és fontosnak tartják a költségvetési hiánycél tartását.


Dátum: 2010-10-13 20:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153986
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:10:55.818982, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Vereczkey Zoltán, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) kisvállalkozásokért felelős alelnöke egyetértett a miniszterelnök által bejelentett válságadó-intézkedésekkel. Úgy vélekedett: eddig az arányos közteherviselés sérült, a monopóliumok uralta piacokon tartósan extraprofitot tudtak érvényesíteni az ott működő cégek, adóterheik nem fejezték ki a gazdasági erőfölényük kihasználásából eredő helyzeti előnyüket.

A Magyar Iparszövetség (OKISZ) átmeneti megoldásként, kényszerintézkedésként egyetért a bejelentett válságadó bevezetésével. Vadász György, az OKISZ ügyvezető társelnöke az MTI érdeklődésére elmondta: fontosnak tartják, hogy a hiánycélt tartani lehessen, a magyarországi kis- és középvállalkozások működési feltételei ne romoljanak, a foglalkoztatás szerkezete javuljon, új munkahelyek jöjjenek létre. Bár a válságadóban érintett cégeknek ez "keserű pirula" lesz, de inkább egy szűk terület kerüljön kedvezőtlenebb helyzetbe, mint az egész vállalkozói szféra - jelentette ki. Hozzáfűzte: ezeknek az ágazatoknak a nagy része a korábbi időszakban jelentős állami kedvezményt, támogatást kapott.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára az MTI-nek elmondta: az adókról elmondottakból azt lehet kiszűrni, hogy átmeneti adókról van szó. Minősíteni ugyanakkor csak a részletek ismeretében lehet ezeket a különadókat, hiszen egyelőre nem tudható, hogy mire, mely cégekre vonatkozik, és milyen mértékű lesz - mondta Dávid Ferenc. Az irányt azonban látjuk, vagyis nyilvánvaló, hogy a kormány az általa jövedelmezőnek ítélt ágazatokat be akarja vonni a közös teherviselésbe - fűzte hozzá a főtitkár.

Kapcsolódó elemek