"Padlássöprés során talált pénz" az egészségügynek
Az egészségügy forráshiányának enyhítése érdekében "padlássöprést" tartottak, így sikerült rábukkanni arra a 27,5 milliárd forintra, amelyet a 2009-es zárszámadási törvény parlamenti vitája során - reményeik szerint - visszajuttatnak az ágazatnak - erről Szócska Miklós egészségügyi államtitkár beszélt a Világgazdaságnak.
Dátum: 2010-10-14 08:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153987
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:10:56.148451, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lap csütörtöki számában azt írta: a pénz az egészségügyet illeti, hiszen a megtakarítás az előző kormány idejében, 2007-ben keletkezett az Egészségbiztosítási Alapban. Az összeg felosztásáról a szakmai szervezetek bevonásával döntenek. Az államtitkár hangsúlyozta: ez nem fedezi az intézmények adósságát, csupán lélegzetvételhez juttatja őket.
Szócska Miklós szólt arról is, hogy a főváros egészségügyi rendszerének, a sürgősségi betegellátás helyzetének átalakítására is készül a kormányzat az országos egészségügyi ellátás átszervezésén belül.