Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

November közepére kinevezik az új vezérigazgatókat

A kuratórium várhatóan november elejére, legkésőbb november közepére megválasztja a közmédiumok új vezérigazgatóit, akiknek munkába állása lehetővé teszi, hogy az új rendszer elinduljon, illetve ezzel párhuzamosan a közszolgálati kódex elkészítése is megkezdődik a médiatanácsban. Erről Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke beszélt szerda este a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában.


Dátum: 2010-10-14 08:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153988
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:10:56.508388, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szalai Annamária kifejtette, hogy az új rendszer fokról fokra épül ki, melynek első lépése volt a hírközlési és a médiahatóság összevonása, valamint hogy hétfőn megalakult a Médiatanács és a Kuratórium.

Arra a kérdésre, mikor tudnak válaszolni arra, hogy mennyi pénzből gazdálkodhatnak a közmédiumok 2011-ben, és a racionalizálás vezet-e csoportos létszámleépítéshez, azt mondta, a médiatanács elnökeként, illetve az összevont hatóság elnökeként nem ő az illetékes, hogy erre választ adjon. A közmédiumok rövidesen kinevezett új vezérigazgatói, valamint a Műsorszolgáltatási és Vagyonkezelő Alap élére kerülő új vezető fogják majd meghatározni, hogyan működik nap mint nap a négy közintézmény.

A televízió összefoglalója szerint Szalai Annamária arról is beszélt, hogy az intézményrendszer - mind infrastrukturálisan, mind morálisan - nagyon lepusztult. Bebizonyosodott, hogy a struktúra mára alkalmatlan, és most egy új fejezet nyílt - szögezte le.

A legtöbb közszolgálati intézmény gazdasági helyzete eddig nem tette lehetővé, hogy megtartsák a nézőiket-hallgatóikat - fejtette ki az NMHH elnöke, de bízik benne, hogy a nézők a jövő év közepétől olyan műsorokat, olyan tartalmakat kapnak, amivel elégedettebbek lesznek mint jelenleg, és nem kapcsolnak el a kereskedelmi televíziókra.

Kapcsolódó elemek