Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Veránka várja a természet szerelmeseit

A Duna egyik legszebb magyarországi szakaszán lévő, 974 hektáros sziget egy része a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat tulajdonában van, ahol a 2005-ben épült üdülőházak, egy vadászház és a most átadott panzió is található.


Dátum: 2010-10-14 10:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154003
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:11:01.840370, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A megye vezetése két éve határozta el, hogy az erősen lepusztult, "szocreál" turistaszállót pályázati forrás felhasználásával bővíti, korszerűsíti.

A sikeres pályázat révén 247 millió forintot fordítottak a felújításra, így ezentúl tíz darab - 2 ágyas, pótágyazható, önálló vizesblokkal ellátott - szoba áll a vendégek rendelkezésére a II. osztályú panzióban.

Érsekcsanád-Veránka ezzel a fejlesztéssel újra bekapcsolódhat a hazai turizmus "vérkeringésébe" és a sziget - a Duna vízállásától és az időjárástól függően - szinte egész évben folyamatosan üzemelhet, ezzel az Alsó- Duna-völgy egyik vonzerejévé válhat a Gemenc gyöngyszeme: Veránka.

Az elvárt minőség és az egész éves üzemelés révén elérhető a nyereséges működés - emelte ki avatóbeszédében Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, aki szerint a fejlesztésből a megye mellett Érsekcsanád is profitálhat, hiszen új munkahelyek is teremtődtek a minőségi fejlesztéssel.

Felső Róbert, Érsekcsanád polgármestere is örömét fejezte ki a beruházás kapcsán, melynek előzménye egy másfél évtizedes jogvita lezárása volt a megye és a község között. - Hogy jó döntést hoztak azok a települési vezetők, akik igennel voksoltak a terület átadására és ezzel a beruházásra, azt a most átadott épület is bizonyítja - mondta köszöntőjében a polgármester, aki megemlítette, hogy korábban akadtak ellenzői is az egyezségnek.

A fejlesztés eredményeképp a főépületben harminc vendéget tudnak elszállásolni a csak vízi úton megközelíthető szigeten, ahol ezentúl egyidejűleg több mint ötven turistát tudnak elhelyezni.

Kapcsolódó elemek