Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Önálló indítványként kerülnek a Ház elé a válságadók

Képviselői önálló indítványként terjeszti a Fidesz az Országgyűlés elé a válságadók bevezetéséről szóló törvényjavaslatot, és azt kéri, hogy azok tárgyalását már a jövő héten kezdje el a Ház.


Dátum: 2010-10-14 11:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154008
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:11:03.533288, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke a házbizottság csütörtöki ülése után újságírókkal közölte: a Fidesz azt kéri, hogy hétfőn a plenáris ülés napirendjét egészítsék ki a válságadókról szóló törvényjavaslattal.

Tájékoztatása szerint a kormány jelezte, hogy pénteken délután rendkívüli ülést tart, amelyen dönt a jövő évi adótörvényekről. A törvényjavaslatot az ülés hosszától függően pénteken, vagy szombaton terjeszti a parlament elé, hétfőn pedig annak sürgős tárgyalását kéri; a 2011. évi adótörvények általános vitája az október 25-ével kezdődő héten kezdődik.

Kapcsolódó elemek