"Megsemmisültek az emberek hétköznapjai"
Fontos a környezetvédelmi felügyeletek tevékenységének megerősítése - jelentette ki Navracsics Tibor a tv2 Mokka című műsorában csütörtökön. A politikus beszélt az új védgát megépítéséről, az elfeledett ipari létesítményekről, és a második akciótervről is.
Dátum: 2010-10-14 13:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154022
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:11:07.830389, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Veszprémiként fokozott felelősséget érzek a megyében történt katasztrófa károsultjaiért - jelentette ki Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, veszprémi országgyűlési képviselő a tv2 Mokka című műsorában csütörtökön. A politikus a fővédnöke annak a jótékonysági műsornak, amelyet a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak megsegítésére rendeznek október 25-én a veszprémi Petőfi Színházban.
A legborzalmasabb talán az, hogy egyik pillanatról a másikra megsemmisültek az emberek hétköznapjai - mondta Navracsics. Kolontár és Devecser nemcsak a szó politikai vagy jogi érdekében van rendkívüli állapotban, hanem az emberek is rendkívüli állapotban élnek a szerencsétlenség óta.
Hozzátette: a vörösiszap-katasztrófa hatására megváltozott a természethez és az iparhoz való viszonyulásunk is. Nem hiszem, hogy sokan tudták volna, hogy ilyen időzített bomba ketyeg Kolontárnál. A döntéshozók és a közügyek iránt érdeklődők most szükségszerűen végiggondolják, hogy vajon hány hasonló elfeledett, vagy nem kellőképpen kezelt ipari létesítmény van még az országban. Emiatt fontos a környezetvédelmi felügyeletek tevékenységének megerősítése - jegyezte meg a miniszterelnök-helyettes.
A politikus szükségesnek tartja egy új védgát megépítését a tározó köré, és úgy véli, ennek költségét a károkozó vállalatra kell terhelni.
Navracsics Tibor a második akcióterv kapcsán elmondta: nem tartja valószínűnek, hogy a szolgáltatók ráterhelik majd a válságadót a fogyasztókra. "Az energiaszektorban hatósági árak vannak a legtöbb esetben, tehát mi magunk tudjuk ezt biztosítani. Ami az áruházláncokat és a telefonszolgáltatókat illeti, én az utóbbi időben éles negatív árcsökkentési versenyt láttam. Aki árat növel, az veszít ebben a küzdelemben" - jelentette ki a miniszterelnök-helyettes.