Matolcsy: A megszorítások nem vezetnek sehova
A válságadót nem a családokra, nem az emberekre terhelik, és nem lehet azokat áthárítani - szögezte le a tárcavezető.
Dátum: 2010-10-14 13:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154023
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:11:08.186093, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Nemzetgazdasági Minisztérium vezetője kifejtette: az első gazdasági akcióterv már válaszolt az új világrend kihívására, a második akcióterv ennek logikus folytatása. Az intézkedések központjában a növekedés, a munkahelyek, illetve a pénzügyi biztonság megteremtése áll - tette hozzá.
A miniszter a sajtótájékoztatón elmondta: hazánk a régi világrendben nem volt sikeres, azonban az új kihívásokra meg fogjuk találni saját "veretes" válaszunkat. Kiemelt helyen kell kezelni azt állam adósságállományának csökkentését. Ez Magyarországon a gazdasági növekedés, a foglalkoztatás és az egyensúly háromszögében valósítható meg - hangsúlyozta Matolcsy.
A nemzetgazdasági miniszter kijelentette, hogy hazánk tartja a 3,8 százalékos hiánycélt, és ezzel az Európai Unió ötödik legkisebb hiányát érjük el 2010-ben.
Matolcsy az előző kormányok teljesítményére utalva elmondta: 500 milliárd forintos hiányt örökölt a nemzeti együttműködés kormánya. Ebből is látszik, hogy a szocialisták megszorító politikája nem vezetett sehova - tette hozzá.
A válságadókkal kapcsolatban a miniszter felhívta a figyelmet: az adók mértéke körülbelül a szektorok profitjának ötven százalékának felel meg. Három sávot fog bevezetni a kormány, a sávok várhatóan pénteken kerülnek nyílvánosságra - pontosított. A kicsiket nem terheljük - fűzte hozzá.
Azon ellenzéki bírálatra reagálva, hogy e szektorok egyszerűen áthárítják a lakosságra a válságadót, a tárcavezető elmondta: egyrészt gyilkos verseny van a kereskedelmi láncok és a telekommunikációs ágensekben, másrészt a Gazdasági Versenyhivatal és a fogyasztóvédelem is azon lesz, hogy ezt ne tehessék meg.
Matolcsy hangsúlyozta: a magánnyugdíjpénztári átutalások felfüggesztése havonta 30 milliárd forintos teher alól mentesíti az államot, amit a kormány az idén a 3,8 százalékos költségvetési hiánycél tartására, míg jövőre a nagy gazdaságpolitikai áttöréseket segítő reformok végrehajtására használ fel.
A nemzetgazdasági miniszter aláhúzta: mindenkinek joga van szabadon dönteni arról, hogy az állami-, vagy a magánnyugdíjpénztári tagságot választja, ugyanakkor szerinte az állampolgárok pénze az előbbi rendszerben van a legnagyobb biztonságban.
Matolcsy György szerint egyetlen magánnyugdíjpénztári tagot sem ér kár amiatt, hogy az állam 14 hónapra felfüggeszti átutalásait a magánpénztárak számára.