Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Maratoni rejtvényfejtő-bajnokság Budapesten

A 12. Rejtvényfejtő-világbajnokságra készülő magyar csapat részvételével 24 órás rejtvényfejtő maraton kezdődik szombaton 11 órakor Budapesten, a Hotel Amadeusban.


Dátum: 2003-05-20 07:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10674
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:20:41.887954, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


István György, a Rejtvényfejtők Országos Egyesületének (ROE) elnöke elmondta: a 23 versenyző - köztük a hollandiai világbajnokságra készülő négyes is - tizenhárom fordulóban fejti a rejtvényeket; a résztvevőknek több rejtvénnyel lesz dolguk, mint amennyit az október 14-19. közötti világversenyen indulók kapnak.

A 10-15 különböző típusú rejtvény a világbajnokságon megszokott rejtvénytípusból, vagy annak variációjából készül.

- A rejtvények főként matematikai-logikai jellegűek, hiszen a világversenyen is nyelv- és kultúrasemleges feladatokat kell megfejteni - mondta István György, aki maga is tagja a válogatottnak.

A 24 órás rejtvénybajnokságot immár negyedik alkalommal rendezik meg, s ezúttal külföldről - Németországból, Romániából, Ausztriából, Törökországból, Lengyelországból és Horvátországból - is érkeznek versenyzők, összesen tizenketten.

A megmérettetésen indul a kétszeres világbajnok német Ulrich Voigt is.

A ROE elnökének ismertetése szerint a magyar csapat az eddigi világbajnokságokon három bronzérmet szerzett, egyéniben a legjobb eredmény, egy ezüstérem István György nevéhez fűződik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek