Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elengedhetetlen egy erős közép-európai régió

Orbán Viktor miniszterelnök az átadás alkalmából a Csanádpalota mellett tartott ünnepségen hangsúlyozta: csak ott vannak sikeres nemzetközi kapcsolatok, ahol az együttműködés magasabb formái alakulnak ki.


Dátum: 2010-10-14 17:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154063
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:11:21.215602, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: A Magyar Kármentő Alap felhívása

Átadták a romániai Arad és a magyarországi Szeged közötti földgázvezetéket csütörtökön, a 109 kilométer hosszú vezeték évente 3 milliárd köbméter földgáz szállítására alkalmas.

Orbán Viktor miniszterelnök az átadás alkalmából a Csanádpalota mellett tartott ünnepségen hangsúlyozta: csak ott vannak sikeres nemzetközi kapcsolatok, ahol az együttműködés magasabb formái alakulnak ki. Kevés erősebb és meggyőzőbb szimbóluma lehetne a jó együttműködésnek, mint egy földgázhálózatokat összekötő állomás - fogalmazott.

A magyar kormányfő elmondta: az unió számára elengedhetetlen egy erős közép-európai régió, hiszen, ez az egész unió potenciálisan legfejlődőképesebb régiója, sikere nélkül a globális versenyben az unió sem lehet versenyképes. A magyar miniszterelnök a jövő évi uniós elnökség kiemelt feladatai közé sorolta az energia kérdését.

Emil Boc román miniszterelnök avató beszédében kiemelte az unió támogatását a projektben. Megfogalmazása szerint ezzel kinyílt egy olyan ablak, amely az Azerbajdzsán-Grúzia-Románia gázszállító rendszer (AGRI-projekt) megvalósulását is segíti.

A vezeték kétirányúvá fejleszthető

Az Arad-Szeged földgázvezetéket a magyar FGSZ Földgázszállító Zrt. és a román Transgaz S.A. közösen építette meg. A két gázhálózatot összekötő, 109 kilométer hosszú vezeték megépítéséről már csaknem tíz éve tárgyaltak a felek. A Mol csoporthoz tartozó FGSZ Földgázszállító Zrt. és a román Transgaz 2002-ben szándéknyilatkozatot írt alá a két ország nagy nyomású földgázszállító rendszereinek összekapcsolásáról. A vezeték magyarországi, Algyő-Csanádpalota közötti szakaszának megépítése mintegy 33,3 millió euróba került, amit az FGSZ anyavállalata, a Mol Nyrt. finanszírozott. A projektet az Európai Unió Európai energiaügyi gazdaságélénkítő programja (EERP) keretében 17 millió euróval támogatta.

Zsuga János, az FGSZ vezérigazgatója elmondta: a vezeték egyelőre csak Romániába szállít gázt, de a későbbiekben kétirányúvá tehető. Ezt csupán az igények alakulása határozza meg. Jelenleg a kapacitás mintegy ötvenszázalékos kihasználtsággal működik. A vezeték éves kapacitása 1,75 milliárd köbméter. A két szomszédos EU-tagország szállítórendszereinek összekötése elősegíti a nagyobb piaci integritást és versenyt, illetve növeli a régió energiaellátottságának biztonságát - tette hozzá.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1960, 'source_type': 'media', 'source_id': 5913, 'target_type': 'article', 'target_id': 100672, 'relation_type': 'describes'}