Új munkahelyeket ígér Nagykanizsa polgármestere
Új munkahelyeket ígért Cseresnyés Péter (Fidesz-KDNP), Nagykanizsa polgármestere programját ismertetve a csütörtökön megalakult új közgyűléssel.
Dátum: 2010-10-14 18:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154069
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:11:23.280949, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A polgármesterrel együtt 18 tagú nagykanizsai közgyűlés két fideszes alpolgármestert választott. Dénes Sándor önkormányzati képviselő társadalmi megbízatású alpolgármesterként is dolgozik a jövőben, míg Karádi Ferenc, aki az előző ciklusban a Fidesz-frakció képviselőjeként tevékenykedett, de most nem jutott be a testületbe, külsős alpolgármester lesz a következő négy évben.
A korábban a városvezetővel együtt még 27 tagú nagykanizsai közgyűlés ebben a ciklusban 18 tagúra csökkent. A Fidesz-KDNP-nek tíz, az MSZP-MSZDP-nek és a Kanizsáért Közéleti Egyesületnek(KKE) két-két képviselője van, egy független képviselő egyéni választókerületi nyertesként került be, kompenzációs listáról pedig a Civil Összefogással Nagykanizsáért Egyesület (CÖNE) és a Jobbik egy-egy képviselője lett tagja a nagykanizsai közgyűlésnek.
A 17 önkormányzati képviselő közül 12 az előző ciklusban is a megyei jogú város közgyűlésének tagja volt, köztük Marton István eddigi polgármester, aki ezúttal a KKE frakciójában foglal helyet. Eskütétele után Cseresnyés Péter, a város újonnan megválasztott polgármestere programbeszédében elmondta: Nagykanizsa gazdasági pozíciója az elmúlt 20 évben folyamatosan romlott, a munkahelyek problémájára az előző ciklusban sem tudtak gyógyírt találni "a közgyűlés megosztottsága, a viszálykodás miatt".
Kedvező feltételeket akarnak teremteni a munkahelyteremtő beruházásoknak, ezért áttekintik a város adópolitikáját, továbbá bővítik az ipari parkot és erősíteni szeretnék Nagykanizsa iskolavárosi pozícióját, együttműködve a Pannon Egyetem nagykanizsai kampuszával - részletezte elképzeléseit a polgármester. Elmondta azt hogy, Nagykanizsa együtt kíván működni a kormánnyal, csatlakozik az országos gazdaságélénkítő programokhoz, ugyanakkor térségi együttműködésre is törekszik a közeli nyugat-dunántúli városokkal.