Tréler vitte el a börtönben ülő MSZP-s Jaguárját
Mindent elkövet Erzsébetváros új vezetése, hogy megtérüljenek az MSZP-SZDSZ-es elődei által a gyanú szerint bűnszervezetben elkövetett súlyos bűncselekményekkel okozott károk. Így a Hunvald-ügyben újabb vagyontárgyakat vehetnek zár alá.
Dátum: 2010-10-15 09:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154079
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:11:26.799434, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Erzsébetváros önkormányzata nevében tegnap levélben jeleztem a Hunvald-ügyben nyomozó Központi Nyomozó Főügyészségnek (KNYF), hogy haladéktalanul polgárjogi kárigényt jelentünk be a bűncselekményekkel okozott veszteségek megtérítése érdekében - mondta lapunk kérdésére Vattamány Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester. Elmondta: sértettként az önkormányzat vezetői betekintést kaphatnak a nyomozás során keletkezett dokumentumokba. - A nyilatkozat megtételére a nyomozó hatóság szólított fel, és arra is határozott igennel feleltünk, hogy ragaszkodunk az előzetesben lévő Hunvald György volt MSZP-s polgármester és társa, Gál György egykori SZDSZ-es gazdasági bizottsági elnök és frakcióvezető vagyonának további zár alatt tartásához is - hangsúlyozta az új polgármester.
A lap azt írja, hogy a kárigény bejelentésére számíthattak Hunvald jogi tanácsadói is, mert a korábbi kerületvezető egyik Jaguár típusú autóját az önkormányzati választások napján ismeretlenek egy trélerrel elszállították addigi parkolóhelyéről, a VII. kerületi Garay Plaza mélygarázsából.
A teljes cikket a Magyar Nemzet pénteki számában olvashatja.