A megyék a közszolgáltatások fundamentumai
A korábban 40 tagú testületnek jelenleg 25 tagja van: 16 képviselő a Fidesz-KDNP, 5 a Jobbik, 4 az MSZP listájáról jutott be a megyei közgyűlésbe. Rácz Róbert beszédében a megyéket a magyar államiság és a közszolgáltatások fundamentumának nevezte.
Dátum: 2010-10-15 11:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154086
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:11:29.369227, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának parlamenti államtitkára az alakuló ülésen kijelentette: a kormánynak olyan települési és megyei önkormányzatokra van szüksége, amelyek partnerei lehetnek az ország talpra állításában és fejlesztésében.
A további fejlődésben pedig mostantól az államra, a nemzeti ügyek kormányára is számíthatnak. Mi pedig számítunk a települési és a megyei önkormányzatokra, számítunk az önök, a képviselők munkájára, hiszen sok szempontból az önkormányzatok jelentik Magyarországot - hangsúlyozta az államtitkár.
Hozzátette: újraszervezik a közigazgatást, visszaállítják a rangját, s erre alapozva építik újjá, teremtik meg az erős és hatékony államot. Az új hajdú-bihari közgyűlés egyhangúlag alelnökké választotta Kocsis Róbert (Fidesz) képviselőt, aki a korábbi ciklusban is alelnökként dolgozott.
Rácz Róbert újságírói kérdésre válaszolva elmondta: várhatóan későbbi időpontban másik alelnököt is választanak - a korábbi ciklusban két alelnök segítette az elnök munkáját -, de azt még nem tudta megmondani, hogy az új vezető a képviselők közül kerül-e ki, vagy - élve a törvénymódosítás adta lehetőséggel - külső, nem képviselő alelnököt jelölnek.