Hétfőtől járhatnak iskolába a kolontári gyerekek
Hétfőtől járhatnak ismét iskolába a kolontári kisdiákok; az ajkai Borsos Miklós Általános Iskola Eötvös épületében folytatják a tanévet - mondta Soháné Csóka Zita, a kolontári, csak alsó tagozatosokat oktató iskola igazgatója pénteken.
Dátum: 2010-10-15 11:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154091
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:11:31.090889, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az igazgatónő elmondta, szó volt róla, hogy esetleg Noszlopra járnak majd a diákok, de végül közlekedési szempontok miatt az ajkai iskola mellett döntöttek: Kolontártól Ajka 8, Noszlop 22 kilométerre van.
Az iskolában a héten igazgatói szünet volt, a tizenhat gyerek és a két pedagógus október 18-án folytathatja a tanévet. Ha több gond nem adódik, nem lesz szükség évhosszabbításra - mondta Soháné Csóka Zita. Hozzátette: a szünetekből elvesznek majd egy-egy napot, és várhatóan pár szombati tanítási napot is be kell iktatniuk, hogy behozzák a kiesett kilenc napot.
Az igazgatónő elmondta: az iskola épületében nem keletkezett kár, de a kármentesítésben résztvevők ellátását most onnan biztosítják, utána pedig alapos takarításra lesz szükség, ezért szerinte legalább két hónapig Ajkára járnak majd a kolontári kisdiákok.