Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Át kell tekinteni a népegészségügyi viszonyokat"

Tíz év alatt zárkózhat fel a magyar egészségügy a fejlett uniós államok szintjére - nyilatkozta Mikola István, az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának elnöke a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában csütörtök este. Az ugyancsak itt nyilatkozó Kopp Mária, a SOTE Magatartástudományi Intézetének igazgatóhelyettese az egészségtudatos oktatás fontosságáról beszélt. Kiderült: a kormányzati politika szeretné az egészségpénztárakat a mostaninál jobban bevonni a gyógyító eljárások támogatásába, finanszírozásába.


Dátum: 2010-10-15 12:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154094
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:11:32.184691, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy évtizedes távlatban a magyar egészségügy felcsatlakoztatható az "európai tizenötök" (az EU szűkebb magja - dunatv.hu szerk.) egészségügyi színvonalához - szögezte le Mikola István a Közbeszéd stúdiójában. Hozzátette: nem fog gyorsan menni a felzárkóztatás, mert a gazdasági mozgástér hiányzik hozzá. 2011-ben emiatt nem lesz lehetőség óriási gazdasági strukturális változtatásokra. Viszont egy valami megvalósul: az állami fenntartói felelősség, a működtetői felelősség markánsan meg fog jelenni az ágaztban. A rendszernek erre nagyon nagy szüksége van - érvelt a politikus.

A nagyon gyorsan fejlődő gyógyászati lehetőségek és a gazdasági lehetőségeink között óriási, szinte áthidalhatatlan a feszültség - fogalmazott az egészségpolitikus. Erre is van az azonban megoldás - a népegészségügyi regionális trendekre épített egészségpolitika - tett hozzá.

Át kell tekinteni az országon belül a népegészségügyi viszonyokat, trendeket, fel kell térképezni a regionális különbségeket. Ezt követően térségenként kell meghatározni a prioritásokat; az egészségügyre jutó pénzek ezek alapján történő elosztása biztosítaná, hogy optimális népegészségügyi nyereség származzon a pénzek felhasználásából - vázolta a feladatokat Mikola István.

Az oktatás fontossága aligha hangsúlyozható túl

Kopp Mária megjegyezte: nagy lehetőség, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban az oktatás, a kultúra és az egészségügy képviselete összekapcsolódik. Rengeteg múlna a megfelelő oktatáson, ezen belül az egészség oktatásán. Vagy akár a társkapcsolati készségek oktatásán" - érvelt a professzor. Hozzátette: a legújabb kimutatások szerint egy jó párkapcsolat sokkal komolyabb egészségvédő faktor, mint az összes rizikófaktor együttes negatív hatása.

Mikola István megjegyezte: a kormányzat e téren megmozdult, a mindennapos mozgás, a testnevelés az általános iskolákban intézményesült, tervbe van véve az egészségtan-oktatás bevezetés is. A kormányzat felismerte a kihívást, és az első intézkedéseket megtette - szögezte le a fideszes politikus.

A humán pólus győzze meg a pénzügyi pólust a kormányban

Az említett tíz éves időtartamon belül mikorra lesz egy kész koncepció arról, hogy honnan hová szeretne eljutni a kormányzat, és milyen lépéseken keresztül? - hangzott a Közbeszéd felvetése.

Az elmúlt időszak eltelt az új kormányzati struktúra felállításával. Ebben megjelent egy erős humán és egy erős gazdasági-pénzügyi pólus. Abban bízunk, hogy a humán pólus elfogadtatja a gazdaságival, hogy nincs tartós gazdasági fejlődés az ember testi-lelki épsége nélkül. Ez most kezd kialakulni. Egy évtized alatt gondolom, hogy az egészségügy olyan pályára áll, amelyik a jó európai országok szintjén tudja majd az egészségügyi-gyógytó szolgáltatásokat nyújtani - hangzott a válasz.

Az egészségpénztárakat is bevonnák

Kopp Mária kiemelte: ráfordítás-haszon szempontjából a francia egészségügyi rendszer, és a vele szoros összefüggésben lévő népesedési rendszer működik a legjobban a WHO felmérése szerint. Franciaországban pedig mindenki tagja valamely önkéntes kölcsönös egészségpénztáraknak, amelyek óriási pénzeket visznek be a rendszerbe.

Mikola István hozzátette: az egészségügyi ágazatot jellemző óriási forráshiány okán szóba került egy konferencián az egészségpénztárak esetleges jobb hozzájárulása az ellátáshoz - mondta. Ötvenmilliárdos bevétele van az egészségpénztáraknak egy évben. Valóban szeretnénk forrásokhoz jutni, olyan forrásokból is, amelyek nem a kötelező általános egészségbiztosítás járulékbevételből származó pénzt jelentik - szögezte le a politikus.

Kopp Mária megjegyezte: ez az összeg, az ötvenmilliárd forint, nagyjából megegyezik a hazai paraszolvencia összegével.

Kapcsolódó elemek