Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Százezer dollár a női pólósoknak

Százezer amerikai dollárral, vagyis körülbelül 22 millió forinttal gazdagodott a magyar női vízilabda-válogatott, amelynek támogatására a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szavazott meg ekkora összeget.


Dátum: 2003-05-20 08:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10681
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:20:43.959569, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hivatalos bejelentés a hétfői margitszigeti sajtótájékoztatón hangzott el, ahol megjelent a Magyar Olimpiai Bizottság teljes vezérkara, élén Schmitt Pál elnökkel és Aján Tamás főtitkárral.

Schmitt Pál elmondta, hogy a NOB-nál a MOB pályázott a női pólósok nevében, s az ötkarikás szervezettől elnyert 100 ezer dollár kellőképpen segítheti a válogatott felkészülését a jövő évi athéni olimpiára.

Martin György, a vízilabda-szövetség elnöke a MOB közreműködését megköszönve annak a véleményének adott hangot, hogy a NOB-támogatás révén a Faragó Tamás szövetségi kapitány (főoldali képünkön - a szerk.) vezérelte női csapat minden fontos felkészülési versenyen ott lehet, de jut a pénzből a személyes jutalmakra is. Hozzátette: ettől függetlenül persze a szövetség is megfelelően díjazza majd az eredményességet.

Utóbbihoz kapcsolódva mondta azt Faragó Tamás, hogy már a jövő hónap elején jelentős feladat vár a lányokra, hiszen Európa-bajnokság lesz Ljubljanában, ahová címvédőként utazik a társaság, majd Szlovénia után bő egy hónappal következik Barcelonában a világbajnokság, amelyen szintén a dobogó a cél. Hozzáfűzte azonban, hogy nehéz lecke előtt állnak, hiszen nemcsak a magyar válogatott fejlődött, erősödött sokat, hanem egészében a nemzetközi női vízilabda is.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek