Megalakult Zalaegerszeg közgyűlése
Megalakult Zalaegerszeg város közgyűlése, a pénteki ülésen Gyutai Csaba (Fidesz-KDNP) polgármester letette az esküt, és a képviselők két alpolgármestert választottak.
Dátum: 2010-10-15 13:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154104
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:11:35.829139, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyutai Csaba az eskütételt követően azt mondta, hogy az elmúlt tizenhat esztendő megteremtette Zalaegerszeg számára a biztos előrelépés lehetőségét, bár a külső körülmények miatt az elmúlt években a város helyzete jelentősebb rosszabb lett.
A város újonnan megválasztott polgármestere közölte: a szocialista kormány elvonásai miatt az önkormányzatok gazdasága meggyengült, pénzügyileg kiszolgáltatottá váltak, és jelentősen csökkent a mozgásterük, így rövid távú, gyors javulás nem várható.
Gyutai Csaba a zalaegerszegi önkormányzat egyik fő feladataként említette a térségi együttműködést a közeli nyugat-dunántúli városokkal. Megfogalmazása szerint gazdasági, befektetési szempontból a városnak egyesítenie kell az erejét Szombathellyel, Nagykanizsával, és lehetőség szerint a két érintett megyével is.
Szólt arról is, hogy a Széchenyi-tervhez kapcsolódva az elkövetkező években városépítő program valósul meg, melynek során utak, járdák, kerékpárutak épülnek. A Zalaegerszegen működő vállalkozások pedig lehetőséget kapnak arra, hogy az önkormányzat saját tulajdonú cégein keresztül juthassanak hozzá az önrészhez.
A korábban a városvezetővel együtt még 28 tagú zalaegerszegi közgyűlés létszáma ebben a ciklusban 18-ra csökkent. A pénteken megalakult közgyűlésben a Fidesz-KDNP-nek 12 képviselője van. A kompenzációs listáról az MSZP-nek és a Jobbiknak 2-2 jelöltje, az Együtt Zalaegerszegért Egyesületnek pedig 1 jelöltje jutott be a testületbe.
A közgyűlés a fideszes Balaicz Zoltánt és Doszpoth Attilát választotta meg alpolgármesternek.