A megkezdett beruházások nem állnak le
A szintén fideszes Fejér Andor országgyűlési képviselőt váltó politikus - aki az elmúlt négy évben alelnök volt - székfoglaló beszédében hozzátette: emellett kiemelt figyelmet kell fordítani a megkezdett beruházások folytatására, befejezésére, közülük is elsőként a "Jászkun kapitányok nyomában" című projektre.
Dátum: 2010-10-15 14:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154112
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:11:38.551282, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szándékaik között szerepel az is, hogy jobban kiaknázzák a megye nemzetközi kapcsolataiból fakadó lehetőségeket, fokozzák a területen sok gondot okozó ár- és belvizek elleni védekezés hatékonyságát, megőrizzék a megye felsőoktatási intézményeit.
Kovács Sándor együttműködésre kérte a közgyűlés valamennyi tagját pártállásra való tekintet nélkül.
A Szolnok megyei közgyűlés létszáma a korábbi 40 fősről a felére olvadt. A fideszes többség megmaradt, ugyanis tizenegy hely a Fidesz-KDNP-é lett, ötöt a Magyar Szocialista Párt, négyet a Jobbik Magyarországért Mozgalom kapott.
A testület a korábbi három helyett két alelnököt választott, főállásúként Borbás Zsoltot (Fidesz-KDNP) és társadalmi megbízatásúként Csoór Györgyöt (Fidesz).