Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor a debreceni önkormányzat alakuló ülésén

Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz a debreceni önkormányzat hétfői alakuló ülésén - jelentette be Kósa Lajos (Fidesz), a város polgármestere pénteken sajtótájékoztatón.


Dátum: 2010-10-15 14:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154113
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:11:38.895620, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A korábbi 50 helyett a polgármesterrel együtt már csak 35 tagú lesz a testület: 24 képviselő egyéni körzetekből, 10 pedig kompenzációs listáról jutott be a közgyűlésbe. Debrecenben a Fidesz-KDNP jelöltjeként 24, a Jobbik színeiben négy, az MSZP jelöltjeként három, a DISZ képviseletében két, míg a Civil Fórum Egyesület tagjaként egy képviselő jutott mandátumhoz.

A létszámcsökkenés következtében 173 millió forinttal kerül kevesebbe a közgyűlés működése az elkövetkezendő négy évben - tette hozzá Kósa Lajos. Elmondta azt is: négy alpolgármester állítására van lehetőség, de hétfőn egyelőre csak háromra tesz javaslatot. Az oktatási ügyekért felelős alpolgármesteri tisztség betöltéséről később, az oktatási rendszer alakulásától függően döntenek - mondta Kósa Lajos.

Kapcsolódó elemek