Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kiemelt célunk Békés megye felzárkóztatása

Ismét a fideszes Farkas Zoltánt választották meg a Békés Megyei Közgyűlés elnökének pénteken Békéscsabán, az önkormányzat alakuló ülésén.


Dátum: 2010-10-15 14:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154114
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:11:39.279033, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 40-ről 18-ra tagúra csökkent közgyűlésben a Fidesznek 11 fős többsége van, míg a szocialisták négy, a Jobbik pedig három képviselővel van jelen a testületben.

Farkas Zoltán korábbi alelnök idén július 16-án vette át a közgyűlés vezetését, mivel elődje, Domokos László időközben az Állami Számvevőszék elnöke lett és lemondott.

A közgyűlés Kónya István személyében egy főállású alelnököt választott, aki teljes jogkörben helyettesíti Farkas Zoltánt. Ő egyben Szeghalom térségének egyéni országgyűlési képviselője is. H. Kovács Juditot pedig, aki egyébként nem tagja a képviselő-testületnek, társadalmi megbízatás alapján látja majd el a másik alelnöki funkciót, a stratégiai fejlesztésekkel foglalkozik majd.

Az önkormányzat a korábbi nyolcról négyre csökkentette a bizottságok számát, amelyek mindegyikét fideszes képviselő irányítja, ugyanakkor a bizottsági alelnöki posztoknál érvényesítik majd a választásokon kialakult arányt, de erről majd később döntenek.

Farkas Zoltán ezzel kapcsolatban kijelentette: a bizottságok döntenek az alelnökök személyéről, ám erről már előzetesen megállapodtak a pártok listavezetőivel.

Az ismét megválasztott elnök a közgyűlésen elmondta, hogy továbbra is kiemelt cél a megye felzárkóztatása és a munkanélküliség csökkentése. Ennek egyik legfontosabb feltételének a már régóta húzódó M44-es gyorsforgalmi út megépítését tartotta. Farkas Zoltán hasonlóan fontosnak nevezte a megye népessége csökkenésének a megállítását; 2008 és 2009 között ugyanis 5.335 fővel mérséklődött a lakosság lélekszáma.

Ebből legfeljebb a fele a halálozások és az élve születések eltérő aránya, a másik fele sajnos az elvándorlás - tette hozzá.

Kapcsolódó elemek