Hosszú idő után Miskolc is a változásra szavazott
A polgármester kiemelte: a miskolciak október 3-án a változásra szavaztak, szellemiségében, gondolkodásában, cselekvésében és értékszemléletében megújult városvezetést választottak.
Dátum: 2010-10-15 15:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154115
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:11:39.650374, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az orvos végzettségű városvezető beszédében úgy fogalmazott, hogy Miskolc választópolgárai a város sorsát, jövőjét adták a kezükbe, Miskolcon a változtatásokat mindig a város első emberéhez, a polgármesterhez kötik. A polgármester ezt követően felidézte neves elődei, így például Soltész Nagy Kálmán, Szentpáli István munkásságát. Kriza Ákos közölte: Miskolc és lakói többet érdemelnek, s október 3-a óta ez csak az új városvezetésen múlik.
Programjáról szólva kiemelte, hogy az biztos pénzügyi alapokon nyugszik, önerőre támaszkodik, a gazdasági felemelkedést biztosítja. A program alappillére: a munka, a közbiztonság, a megélhetés biztonsága. Miskolc Észak-Magyarország szellemi és gazdasági központja lehet - tette hozzá.
A város működtetését illetően a takarékosságról, a közpénzekre odafigyelő gazdálkodásról szólt az új polgármester, aki azt is megemlítette: arra törekszik, hogy a helyi vállalkozások megerősödjenek, s a "helyi gazdaság megerősödését a kormányzat is támogatja". Szorgalmazta az önkormányzati cégek hatékonyabb gazdálkodását, mert ezen társaságok a város legnagyobb foglalkoztatói.
Úgy fogalmazott: az új városvezetés célja a miskolciak életminőségének javítása, valamint a rendteremtés, ami nemcsak az utcákra és a terekre vonatkozik, hanem az "uralkodó értékrendre" is. Miskolcnak minden tisztességes emberre szüksége van, egy városban élünk, amelyet közösen kell építeni - mondta az új polgármester.
Október 3-án Miskolc polgármesteri posztjáért négy jelölt indult. Kriza Ákos 25.417 szavazatot kapott, a második helyen Káli Sándor (MSZP) végzett, rá 22.666-nen szavaztak. A pénteki közgyűlésen Káli Sándor - aki nyolc éven át irányította a borsodi megyeszékhelyet - gratulált utódjának, majd elhagyta a termet.
A pénteken megalakult közgyűlés 28 képviselője - 16 Fidesz-KDNP-s, 9 MSZP-s és 3 jobbikos - jóváhagyta az új polgármester jövedelmét, amely havonta 579.750 forint, s ennek még 30 százaléka költségátalányként jár neki.
Két alpolgármestert választottak: Zsiga Marcellt, a Fidesz-KDNP országgyűlési és önkormányzati képviselőjét, valamint "külsősként" Pfliegleer Pétert.