Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új időszámítás kezdődik a XVIII. kerületben

Megalakult a Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat képviselő-testülete, amely azonnal megkezdi a volt városvezetők elszámoltatását.


Dátum: 2010-10-15 15:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154116
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:11:40.006766, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A választási eredményeket Kurdi Gyula, a Helyi Választási Bizottság elnöke ismertette. Ughy Attila polgármester és a megválasztott képviselők átvették megbízólevelüket, majd a hivatali eskütételt követően a polgármester megtartotta programismertető beszédét.

Ughy Attila ebben kiemelte: a kerület életében most új időszámítás kezdődik, ezért szimbolikusan óraegyeztetésre kérte a megjelent képviselőket és vendégeket. Az óraegyeztetés azért sem maradhat el, mert mostantól mindig tudnunk kell, honnan indultunk, és mindig tudnunk kell, hogy a következő négy év percei folyamatosan fogynak. Egy lerobbant, kifosztott, hányatott sorsú kerületet kaptunk kézhez, amelynek állapota napról-napra romlik. Ezért ki kell mondanunk: óráink vannak, de időnk nincs - hangsúlyozta határozottan a polgármester.

Az ünnepség után az új képviselő-testület első ülését a Polgármesteri Hivatal tanácstermében tartotta meg.

Az előterjesztett napirendi pontokat kivétel nélkül megszavazta a képviselő-testület. Többek között tárgyalták a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló önkormányzati rendelet módosítását; meghatározták a megválasztott polgármester illetményét és megválasztották a Szavazatszámláló Bizottságot.

A képviselő-testület alpolgármesternek dr. Lévai István Zoltánt fideszes önkormányzati képviselőt, frakcióvezetőt, külső alpolgármesternek Csomó Tamást, korábbi KDNP-frakcióvezetőt, valamint Kucsák László fideszes országgyűlési képviselőt választották meg.

A képviselő-testület az eddig működő hét állandó bizottság helyett hat bizottságot állított fel, amelyek mindegyike hét fővel működik. A Pestszentimrei Városrészi Önkormányzat két héten belül alakul meg.

A testület a bizottsági tagokat, illetve a tanácsnokok személyét is megválasztotta:

• Oktatási-Közművelődési, Sport és Ifjúsági Bizottság - Elnök: Szarvas Attila

• Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság - Elnök: Gönzöl András

• Népjóléti Bizottság - Elnök: Dámsa József

• Településfejlesztési és Fenntartható Fejlődési Bizottság - Elnök: Dömötör István

• Tulajdonosi Bizottság - Elnök: Kádár Tibor

• Testületi, Ügyrendi és Koordinációs Bizottság - Elnök: Vilmányi Gábor

A napirendi pontok után három sürgősségi indítvány közül kettőt, nyílt ülésen azonnal és egyhangúlag megszavazott a képviselő-testület.

Elsőként döntöttek az "Elszámoltatási Munkacsoport" létrehozásáról, amely az elmúlt évek összes gyanús ügyét kivizsgálja, majd azonnali egymillió forint összegű támogatást szavaztak meg a kolontári-devecseri iszapkatasztrófa károsultjainak. Az általános tartalék terhére, a pénzt a Magyar Kármentő Alap számlájára utalják.

Az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokkal kapcsolatos tulajdonosi döntéseket zárt ülésen tárgyalták.

A Fidesz-KDNP jelöltjei a tizenhárom választókörzetben nyertek, így a polgármesterrel együtt tizennégy képviselőjük van a huszonegy fős képviselő-testületben. Rajtuk kívül az MSZP öt főt, az LMP és a Jobbik egy-egy tagot delegálhatott a testületbe.

Kapcsolódó elemek