Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schmitt üdvözölte a chilei bányászok megmenekülését

Schmitt Pál köztársasági elnök a chilei államfőnek címzett táviratában üdvözölte az augusztus 5-én bekövetkezett bányaomlás során szerencsétlenül járt bányászok sikeres megmenekülését - olvasható a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapján.


Dátum: 2010-10-15 15:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154119
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:11:41.156857, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az államfő táviratában úgy fogalmazott, a magyar közvélemény is kitörő örömmel fogadta a fogságba rekedt chilei bányászok szerencsés megmenekülését. A magyar nép különösen szolidáris ebben a pillanatban, amikor Magyarországot példátlan ipari és természeti katasztrófa sújtotta, több települést vörösiszap öntött el - írta Schmitt Pál.

Hozzátette: a bányászok helytállása, a chilei szakemberek bravúros munkája és a szolidaritás meghozta gyümölcsét, és tovább erősítette azt a képet, amely a világban Chiléről, mint jól szervezett, dinamikus országról kialakult.

A magyar államfő arra kérte chilei kollégáját, hogy továbbítsa az érintett bányászoknak és családjuknak további életük kedvező alakulására irányuló jókívánságait.

Mint ismert, augusztus 5-én az Atacama-sivatagban lévő San José-i réz- és aranybányában, 700 méteres mélységben rekedt 33 bányász. A rekord mélységben ragadt munkások felszínre hozatalára két aknát fúrtak, melyeken először élelmet és telekommunikációs eszközöket juttattak le a mentést végző szakemberek.

A kapcsolatfelvétel után az emberek kicsit megkönnyebültek a felszínen és a mélyben is. Az egyik bányász például felvételen követhette végig legkisebb gyermeke születését. A lejuttatott felszerelések ellenére azonban még így is jelentős lelki terhet jelentett a bányászoknak a lent töltött idő. A híradásokból kiderült, hogy több hónapig még terápiára kell járniuk a vájároknak, hogy fel tudják dolgozni a traumát.

Szerda éjfél előtt hozták felszínre a harmincharmadik bányászt is, és ezzel teljes sikerrel ért véget a mentési akció a chilei réz- és aranybányában. A mentés kevesebb, mint egy napon át tartott. A 33 bányászt - köztük 32 chileit és 1 bolíviait - hatvankilenc nap földalatti fogság után hozták a felszínre, ahol Sebastian Pinera chilei elnök és hozzátartozóik, valamint újságírók hada várta őket.

Kapcsolódó elemek