Rendkívüli ellenőrzések a jelöletlen élelmiszerszállítmányok ellen
Több határátkelőhely körzetében mélységi ellenőrzést rendelt el Dr. Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára, országos főállatorvos annak érdekében, hogy megakadályozzák a külföldről érkező jelöletlen élelmiszer szállítmányok behozatalát - közölte a VM sajtóirodája pénteken.
Dátum: 2010-10-15 16:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154121
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:11:41.831421, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A mélységi - az átkelőhely 50 kilométeres körzetéig terjedő - rendkívüli ellenőrzések október 18-án, hétfőn kezdődnek, és két hétig tartanak. A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) ellenőrei a rendőrség és a VPOP munkatársaival közösen hajtják végre a feladatokat.
Az élelmiszerrel foglalkozó vállalkozók kiemelt felelőssége, hogy csak jó minőségű, ellenőrzött és biztonságos élelmiszerek kerüljenek a fogyasztókhoz. Ennek szigorú betartását az élelmiszerlánc-felügyelet szakemberei fokozottan ellenőrzik.
A hatóságok a július 20-án bevezetett másodlagos élelmiszervizsgálat óta több mint húszezer ellenőrzést végeztek. Ennek eredményeképpen 1.138 tételt vontak ki a forgalomból. Ez 71,7 tonna mennyiségű élelmiszert jelentett, 19 millió forint értékben - tartalmazza a VM tájékoztatója.