Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb Mal-vezetőt halgatott ki a Nemzeti Nyomozó Iroda

Bakonyi Zoltán, a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. cégvezetője után újabb gyanúsítottat hallgatott ki az iszapkatasztrófával kapcsolatban a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). Deák Józsefet, a cég műszaki szolgáltatási igazgatóját gondatlan közveszélyokozással, valamint környezetkárosítással gyanúsítják.


Dátum: 2010-10-15 18:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154125
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:11:43.201775, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az NNI közleménye szerint D. József a Mal Zrt. egyik vezetőjeként megalapozottan gyanúsítható gondatlan közveszélyokozás, valamint környezetkárosítás vétségével.

Az Nemzeti Nyomozó Iroda álláspontja szerint a gyanúsított elmulasztotta a hasonló katasztrófa esetén a kármentesítéshez és az élet, a testi épség, valamint a vagyon megóvásához szükséges intézkedések kidolgozását, védelmi rendszerek, a káresemény hatását csökkentő védművek és jelző-riasztórendszerek kialakítását.

A gyanúsított nem tett vallomást, a gyanúsítás ellen panasszal élt; szabadlábon védekezhet.

Deák József a második, akit az NNI meggyanúsított a kolontári iszapkatasztrófával kapcsolatban.

Kapcsolódó elemek