Titkos párt
Dátum: 2010-10-16 10:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154132
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:11:45.691201, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ugró Miklós: Úgy látszik, mintha az MSZP megszűnt volna a hétköznapi értelemben vett politikai párttá lenni. A közemberek számára semmilyen mondanivalójuk nincs, a tömegkommunikáció csatornáin egymásnak üzengetnek az ön-, ki-, meg-, szét-, össze-, visszajelölt aspiránsok, akik függetlenül attól, hogy a választók döntő többsége nem kér belőlük, szeretnék gyakorolni a hatalmat, irányítani az országot, vezetni a népet, beleszólni a hétköznapokba. A titkos társaságok működnek így, azzal a különbséggel, hogy azok nagy műgonddal törekszenek arra, korlátozott kommunikációjuk legalább közérthető legyen.