Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rendeződik a vereckei honfoglalási emlékmű helyzete

A magyar kormány a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek (KMKSZ) adta át a Vereckei Magyar Honfoglalási Emlékművet. Az erről szóló megállapodást Ungváron írta alá a kétnapos kárpátaljai látogatáson tartózkodó Németh Zsolt külügyi államtitkár és Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke.


Dátum: 2010-10-16 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154138
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:11:47.811448, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szerződés aláírása kapcsán Németh Zsolt az MTI-nek szombaton elmondta: a megállapodás célja az, hogy végre rendeződjön a 2008-ban műszakilag átadott vereckei honfoglalási emlékmű bizonytalan jogi helyzete, amelynek a tisztázása az előző kormány KMKSZ-ellenessége miatt nem történt meg. Így az emlékmű, a körülötte lévő utak, terek, sziklák tereprendezési munkái térítésmentesen a terület tulajdonosához és földhasználójához kerülnek, s ezzel egy több mint másfél évtizede húzódó probléma oldódik meg - tette hozzá.

Az államtitkár elmondta, hogy a magyar kormány - az ukrán kormánnyal együtt - továbbra is támogatni fogja az emlékmű fenntartását, de a legfontosabb az, hogy az emlékhely jogi státusának tisztázódásával megnyílik az út a magyar honfoglalási emlékmű állami műemlékké nyilvánítása előtt, ami nem utolsósorban védettséget jelent majd számára a rongálókkal szemben. Jogi helyzetének a rendeződésével a Vereckei Magyar Honfoglalási Emlékmű hosszú távon szolgálja majd a kárpátaljai, az anyaországi és a világ magyar közösségét - hangsúlyozta a politikus.

Németh Zsolt azt is közölte: a magyar kormány a jövőben az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) helyett a KMKSZ-t bízza meg a kárpátaljai magyarságnak nyújtott anyaországi oktatási-nevelési támogatás szétosztásával kapcsolatos ügyek intézésével. Mint kifejtette, a döntésre azért került sor, mert "a magyar kormánynak - sajnálatos módon - vizsgálatot kellett indítania az UMDSZ közreműködésével kiadott magyarigazolványok körüli visszaélések miatt".

Kapcsolódó elemek