A kormány beterjesztette jövő évi adójavaslatait
Külön jogszabályban rendezik a válságadókat.
Dátum: 2010-10-16 15:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154151
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:11:52.335633, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról" címmel a parlament honlapján olvasható javaslat kisebb-nagyobb mértékben érinti az összes adónemet, de a legterjedelmesebb és legnagyobb változásokat a személyi jövedelemadó rendszerében indítványozza.
Külön jogszabályban rendezik a válságadókat Az egyes ágazatokat terhelő különadóról címen, erről önálló képviselői indítványt terjesztett be Rogán Antal (Fidesz) és Lázár János (Fidesz); illetve külön jogszabályjavaslatot terjesztett be a kabinet a magánnyugdíjpénztári befizetések 14 hónapra történő felfüggesztéséről. Ez utóbbi, A magánnyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosításokról című javaslat az intézkedés technikai részleteit pontosítja, nem tér ki arra, hogy miként kompenzálja majd a kormány a magánnyugdíjpénztári tagokat.
Ugyancsak beterjesztette a kormány A Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló törvényjavaslatot, amely a két szervezet összevonásával létrejövő egységes adó- és vámhivatal működését hivatott szabályozni.
Egykulcsos, személyi jövedelemadó 2011-re
A személyi jövedelemadóban (szja) tervezett változások fő célja a magánszemélyek adóterhelésének érezhető csökkentése, a családok támogatása és az adózás jelentős egyszerűsítése az Országgyűlés elé beterjesztett törvényjavaslat indoklása szerint.
A magánszemélyeknek a javaslat szerint az egykulcsos adózásról szóló előzetes bejelentéseknek megfelelően valamennyi jövedelmük után 16 százalékos kulccsal kell adózniuk, tehát a külön adózó jövedelmek (osztalék, árfolyamnyereség, kamatjövedelem, ingatlan-átruházásból származó jövedelem) után is 16 százalék az adó.
A külön adózó jövedelmek esetében továbbra sem kell adóalap-kiegészítéssel (szuperbruttósítással) számolni. A nem pénzben történő juttatások kifizetőjének adóalapja ugyanakkor a juttatás értékének 1,19-szerese lesz.
Az adójóváírás megmarad, mértéke azonban 2011-től csökken.
Egy és két eltartott esetén 62.500 forintot, három eltartottól 206.250 forintot lehet eltartottanként havonta levonni. Ez az első két gyermek után havi 10.000 forint, a háromgyerekeseknél gyermekenként 33.000 forint támogatást jelent. A családi kedvezmény megosztható a házaspárok, élettársak között.
A személyi és őstermelői kedvezmény változatlan feltételekkel, de jövedelemkorlát nélkül érvényesíthető a javaslat szerint, az egyéb, áthúzódó kedvezményeket (tandíj halasztott kedvezménye, lakáscélú hiteltörlesztés áthúzódó kedvezménye) pedig utoljára a 2015. évi adó terhére lehet elszámolni.
Az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárba, valamint NYESZ-számlára befizetett összegek után 30 százalékról 20 százalékra csökken az adóról történő rendelkezési lehetőség.
Átalakul a nem pénzbeli juttatások adózása is az egyes jövedelmek adóterhelésének egységesítése érdekében, a természetbeni juttatás, mint adójogi kategória megszűnik.
A juttatások további köre kedvezményezett béren kívüli juttatás, amely után szintén a kifizető fizet szja-t, de más közteher (járulék-, eho-) kötelezettség nem terheli.
A jelenlegi természetbeni juttatások közül 2011-től a sportszolgáltatás, a személyszállítás, a munkavállalóknak egységesen vagy szabályzat alapján történő juttatás, a jelenleg kedvezményesen adózó helyi bérlet, az iskolarendszerű képzés átvállalt díja és az iskolakezdési támogatás után a magánszemélynek kell megfizetnie az adót.
Jelentősen egyszerűsödnek az adóelőleg szabályok, bővül azoknak a köre, akiknek nem kell bevallást benyújtaniuk.
Változások az illetéktörvényben
Apróbb technikai módosításokat javasol a kormány az illetéktörvényben a közösen kezdeményezett eljárások, az építési telkek illetékfizetése és a cégek utólagos bírósági illetékfizetése területén.
Eva: csak jogtechnikai változás
Az egyszerűsített vállalkozói adóról (eva) szóló törvény módosítására beterjesztett javaslat nem tartalmaz komolyabb változtatásokat 2011. január elsejétől, a változtatásokat maga a beterjesztő is csak jogtechnikainak nevezi.
Változik a lízingbe adott ingatlan bejegyzése az ingatlan-nyilvántartásba
A lízing cégek, ingatlanok zárt pénzügyi lízingbe adása esetén, tulajdonjog fenntartással történő eladást kötelesek bejegyeztetni az ingatlan-nyilvántartásba - ezzel a szabállyal egészíti ki a kormány az ingatlan-nyilvántartási törvényt, a benyújtott adótörvénycsomagban.
Külföldi adománynál a beszerzések áfája visszatéríthető
Kisebb módosításokat javasol a kormány az általános forgalmi adó (áfa) törvényben, így például külföldi adomány esetén a kedvezményezettnek visszatérítik az áfát, ha a közösségi beszerzések árában azt elszámolták.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatalba olvad az APEH és a VP
Jövő év első napjával Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) néven összeolvad az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) valamint a Vám- és Pénzügyőrség (VP) - az erről szóló törvényjavaslatot Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter terjesztette az Országgyűlés elé.
Társasági adó: 2013-tól 10 százalékos adókulcs
A társasági adóról és osztalékadóról szóló törvényt (Tao.) módosító javaslat 2013-tól a vállalkozások versenyképességének növelése érdekében egykulcsossá alakítja a társasági adó rendszert, a 10 százalékos kulcs általános jellegű lesz.
Adómentesség helyett adókedvezmény a mozgáskorlátozottaknak
Megszűnik a súlyos mozgáskorlátozottak által üzemeltetett személygépkocsik gépjárműadó-mentessége, helyette jövő januártól évi 12 ezer forintig jár kedvezmény, a légrugós teherautók és buszok tulajdonosai igazolhatják a jármű útkímélőbb rugózását, és így kevesebb adót fizethetnek - ezt tartalmazza a gépjárműadó-törvény módosítása, amelyet az adótörvénycsomagban nyújtott be a kormány szombaton az Országgyűlésnek.
Ideiglenes tevékenység utáni iparűzési adó
A vásározóknak nem kell helyi iparűzési adót fizetniük, aki pedig ideiglenesen dolgozik egy településen, annak az iparűzési adó fizetési kötelezettsége csak 60 nap után áll be, és az így kifizetett adót levonhatja az ott korábban fizetett iparűzési adóból - egyebek mellett ezt tartalmazza a helyi adókat szabályozó törvény módosítása.
Jövedéki adó: szigorítás az adójegyeknél
Az adójegyforgalom és a költségvetési bevételek jobb tervezhetősége érdekében változnak az adójegyek beszerzésének korlátozására vonatkozó szabályok, a módosítás az adóemelések előtti "bespájzolást" kívánja visszaszorítani.