Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Iszapömlés: akár 200 ház is menthetetlen lehet Devecserben

A devecseri polgármester szerint az iszappal elöntött településen mintegy kétszáz ház menthetetlennek látszik; Toldi Tamás az MTI helyszínen lévő tudósítójának szombaton azt mondta, hogy a pontos kárfelmérést még a nap folyamán megkezdik.


Dátum: 2010-10-16 16:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154152
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:11:52.680541, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Veszprém megyei kisváros polgármesterének közlése szerint még nem készült teljes körű kárfelmérés, de azt nem is sürgetik, mert a lakosoknak nincs elég információjuk arról, mi lesz velük, milyen valós segítséget, kártalanítást kaphatnak majd.

Toldi Tamás elmondta, a Belügyminisztérium már felmérte, hogy a vörösiszappal elöntött 21 utca 292 lakóingatlanában mekkora kár keletkezett, de adatokat vele sem közöltek. A polgármester szerint most nem a kárfelmérés a legfontosabb feladatuk, hanem az emberekkel való törődés, annak "megtudása", hogy Devecser lakható, élhető lesz-e a jövőben.

Mint megjegyezte, a kisváros mintegy ötezer lakosából hétszáz jelenleg nem lakik a házában, közülük négyszázan nem is tudnak visszatérni, mert a házuk szennyeződött, megsérült. Eddigi személyes felmérése szerint 150-200 lakás menthetetlen állapotban van, főként a romák által lakott Dankó-telep házai, amelyeket le kell majd bontani.

Kapcsolódó elemek