Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Holdinggá alakul az OMV?

Az OMV osztrák kőolaj- és gázipari konszernt a Kurier című bécsi lapban kedden közölt értesülés szerint holdinggá szervezik át, hogy az eddiginél rugalmasabban tudjon fellépni a piacokon és egyszerűbben tudjon üzletági partnerségi kapcsolatokat létesíteni.


Dátum: 2003-05-20 10:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10686
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:20:45.489677, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jelenleg kidolgozás alatt álló szervezeti elképzelés szerint megalapítják az OMV Holdig részvénytársaságot, amely alá öt leányvállalatot rendelnek.

A gázüzletág kiszervezésétől eltekintve Leopold Abraham, az OMV központi üzemi tanácsának elnöke elvben kedvezően viszonyul a tervhez.

Az OMV-nél a vegyipari és a gázüzletág már ma is leányvállalatként működik, és emellett a finomítókat és a benzinkutakat, a kitermelést, valamint a könyvelést és az elszámolást szándékoznak három leányvállalatba összefogni korlátolt felelősségű társaságokként.

Az új holdingszerkezet Abraham szerint jövő év közepén indulhat 2004. január 1-i visszamenő hatállyal, és a jelenleg érvényes üzemi megállapodásokat átvinnék az új társaságokba.

Az OMV jelenleg világszerte mintegy 6000 alkalmazottat foglalkoztat.

Az OMV AG kedd délelőtt 104,93 euró volt a bécsi értéktőzsdén, azonos a hétfői záróval. Kedden 105,50 eurón nyitott. Ötvenkét héten belül a csúcsa 114,12 euró volt, e hónap elején, a mélypontja 82,20 euró, tavaly októberben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek