Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb fejlesztéseket ígért Szekszárd polgármestere

A megkezdett beruházások folytatásáról, és újabb fejlesztésekről beszélt Horváth István (Fidesz-KDNP), Szekszárd újraválasztott polgármestere a közgyűlés vasárnapi alakuló ülésén.


Dátum: 2010-10-17 12:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154162
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:11:56.306805, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kampány során megkérdezett szekszárdiak többsége azt kérte, hogy folytassák a már elkezdett beruházásokat, azaz az Agóra-programot, a belváros rehabilitációját, az élményfürdő építését és a sportkomplexum bővítését.

A Szekszárdon másodszor polgármesternek választott Horváth István tíz pontban ismertette a következő négy évre vonatkozó elképzeléseit, amelyek között megemlítette az új szekszárdi ivóvízbázis létesítését, a munkahelyteremtést, és - pályázati források esetén - 81 bérlakás építését.

Horváth elmondta: a most kezdődött önkormányzati ciklusban a város intézményeiben teljes világítás- és fűtés-korszerűsítését hajtanak végre, lehetőség szerint alternatív módszerek felhasználásával, valamint évi 60 millió forintot fordítanak a vízmű hálózat korszerűsítésére, és 2014-ig tíz kilométernyi járdát újítanak fel vagy építenek Szekszárdon.

A polgármester, aki az MSZP és a Jobbik jelöltjét megelőzve a szavazatok 50,54 százalékával nyerte az október 3-i választást, kijelentette: ez nem a polgármester, hanem Szekszárd programja, amelyet választópolgárok akaratából hajtanak végre.

A korábban 23 tagú szekszárdi közgyűlés 14 tagúra csökkent, és továbbra is a Fidesz-KDNP-nek van többsége. A tíz egyéni választókörzetben a jobboldali pártszövetség jelöltje jutott mandátumhoz, az MSZP kettő, a Jobbik és az LMP egy-egy képviselőjelöltje a kompenzációs listáról nyerte el megbízatását.

Az alakuló ülésen a közgyűlés ismét Haag Évát (Fidesz-KDNP) választotta főállású alpolgármesternek; Horváth István képviselői kérdésre elmondta: további személyi javaslatait a közgyűlés október 21-i ülésén terjeszti elő.

Kapcsolódó elemek