Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Osztrák hadmérnökök vizsgálják a sérült iszaptározót

Az erődépítésben jártas osztrák hadmérnök szakértők Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár felkérésére érkeztek a katasztrófa sújtotta térségbe, és Kolontárnál, a gáttetőn vizsgálják a tározó repedéseit, valamint a sérült zagytározó lezárásának lehetőségeit.


Dátum: 2010-10-17 13:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154163
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:11:56.657197, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A államtitkár korábban azt nyilatkozta: a sérült tározó elé védőfalat akarnak építeni, illetve betondarabokat dobálnának helikopterről a kiszakadt tározó sarkához, hogy azzal is gátolják a tározóban lévő sűrűbb állagú vörösiszap kiömlését. Arról is szólt, hogy az osztrák hadsereg szakemberei mellett az izraeli haderő hadmérnökeinek segítségét is igénybe venné.

A zagytározó falán keletkezett 4-5 repedés közül a legnagyobb méretű hasadék jelenleg 58 centiméter széles, és a törésvonal 25 méter hosszú. A megsérült északi oldalfalon emellett 40 centiméteres süllyedést is mértek korábban.

A gáttetőn dolgozó szakemberek elmondása szerint egy erősen esős időszak után kisebb elmozdulást lehet majd mérni, de abban bíznak, hogy a tározóban maradt kétmillió köbméternyi, sűrűbb állagú vörösiszap 500 méternél távolabbra nem kerülne, ha mégis leomlana az északi gátfal.

Kolontáron folytatódik a bontás

Újabb 23 kolontári lakóház lebontásáról döntött a védelmi bizottság vasárnap Devecserben tartott ülésén.

A vörösiszappal szennyezett és lakhatatlanná vált otthonok bontási engedélyét a jövő héten adhatják ki - tájékoztatott Lasztovicza Jenő, a Veszprém megyei védelmi bizottság elnöke.

Közölte: Kolontáron, a Torna-patakon túli részen lévő, lakhatatlanná vált lakóházakat a lehető legrövidebb időn belül le kell bontani. Ezért arra kérték a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-t, jelöljön ki egy olyan lerakóhelyet, ahová a törmelékeket, valamint a vörösiszappal szennyezett földet el lehet szállítani, és a területet később rekultiválni lehet.

Lasztovicza Jenő azt mondta: egyelőre nem tudni, Devecseren hány házról állapították meg a szakértők, hogy bontásra szorul, mert az adatok egyeztetése, a tulajdonosok nyilatkozatainak begyűjtése még tart.

Arra kérte azokat a devecseri lakosokat, akik otthonuktól távol vannak, hogy a lehető legrövidebb időn belül tegyenek nyilatkozatot a polgármesteri hivatalban, érte-e őket kár, miként képzelik el jövőjüket.

Elmondása alapján egyre több lakos nyilatkozik úgy a katasztrófában érintett település polgármesterének, hogy mégsem kíván elmenni a településről. Látják, hogy megoldható a teljes kárfelszámolás és az újjáépítés, ezért maradni akarnak.

A megyei közgyűlést is vezető fideszes országgyűlési képviselő azt is elmondta, a megyei önkormányzat és a közigazgatási hivatal négy-négy embert küld egyhetes váltással Devecserbe, hogy segítse a katasztrófa sújtotta települések önkormányzatainak munkáját. Emellett 2-3 építésügyi hatósági munkatárs is segíti az újjáépítés és a helyreállítás végrehajtását.

A védelmi bizottság határozatot hozott arról is, hogy Devecserben a vörösiszappal szennyeződött, de még életképes fákat meg kell tisztítani. A bokrokat, cserjéket azonban ki kell vágni az udvarokról és a közterekről.

Lasztovicza Jenő cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy az illetéktelenek elől lezárt Kolontáron kijárási tilalmat vezettek volna be. Mindössze arról van szó, hogy este 11 és reggel 6 óra között szigorúbb rendőri ellenőrzést tartanak a településen és a faluba vezető utakon.

Tájékoztatása szerint a sajtó munkatársai előzetes regisztráció után bejuthatnak Kolontárra, de a bontási területre - amelyet a lakosok elől is lezártak - nem mehetnek.

A védelmi bizottság elnöke visszautasította a Greenpeace nyilatkozatait, miszerint a térségben veszélyes lenne a levegő és az ivóvíz minősége, illetve nem ellenőrzik azokat. Kijelentette: a katasztrófavédelem, az ÁNTSZ, valamint a környezetvédelmi hatóság talaj-, levegő- és vízminőségi ellenőrzéseket végez, és arról naponta háromszor jelentést tesz a védelmi bizottságnak.

A levegő szennyezettsége a bontási területeken kívül sehol nem haladja meg az egészségügyi határértéket, az ivóvíz fogyasztásra alkalmas - jelentette ki Lasztovicza Jenő.

Kapcsolódó elemek