Egyedülálló szolgáltatás mentheti meg a kapuvári kórházat
Az országban is egyedülálló angiológiai rehabilitációs ellátás mentheti meg a kapuvári Lumniczer Sándor Kórházat, amelyet 2007 áprilisában megszüntetésre ítélt a Gyurcsány-kormány. Az intézményben a szocialisták felszámolták az aktív belgyógyászati, szülészeti, sebészeti, valamint gyermekellátást. A kórháznak 70 dolgozóját kellett elbocsátania, a 40 ezres térségből pedig Csornára, Sopronba és Győrbe irányították át a betegeket.
Dátum: 2010-10-17 13:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154164
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:11:56.998011, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egynapos sebészet után mára az Európa-szerte is elismert szénsav-gázfürdős szolgáltatás fejlesztése is megvalósult a településen, 750 millió forintos uniós támogatással.
Az önkormányzat az első adandó alkalommal pályázatot nyújtott be a szakmailag elismert eljárás bővítésére. Mára egy 134 ágyas, európai szintű épületkomplexum valósult meg, ami az egész kórház jövőjét megalapozhatja.
A kapuvári kórház helyzete teljesen stabil, 30 új munkahelyet tudtunk teremteni, létrehozni ennek az új objektumnak az átadásával - jelentette ki Hámori György. A Fidesz-KDNP-s polgármester hozzátette: megvan az az alap, amire bátran tervezhetünk, mind a kórház, mind a város jövőjét illetően.
A Lumniczer-kórház főigazgatója szerint nem titkolt szándék, hogy a Gyurcsány-korszakban ellehetetlenítésre ítélt intézmény a hazai egészség- és gyógyturizmus egyik fellegvára legyen.
Az önkormányzattal egyetértésben döntöttünk úgy, hogy ez lesz az az ág, amit fejlesztünk, és természetesen mindemellett nem mondunk le arról, hogy valamilyenfajta aktív ellátást is létrehozzunk, vagy visszahozzunk a városba - fogalmazott Benedek Zoltán.
Kapuváron 1967-től gyógyítják sikeresen szénsav-gázfürdő kúrával a végtagkeringési zavarban szenvedő betegeket. Ballagi Farkas orvosszakmai tanácsadó elmondta: nagyon sok érbeteg van, igény van a kezelésre.
A városban megvalósult összefogással azt szeretnék elérni, hogy a szakrendelői infrastruktúra átalakításával 30 szakmában 350 szakorvosi órában álljanak majd a kapuváriak és a környéken élők rendelkezésére.
Kapuváron a meglévő 58 ágyas krónikus belgyógyászat mellett nappali kórház létrehozásával kívánják bővíteni az ellátást.