Gulyás: Jövőre lehet új alkotmány
Gulyás Gergely a Duna TV Heti Hírmondó című műsorának elmondta: az új alaptörvény fő célja a jelenlegi alkotmány ideiglenes voltának megszüntetése, egy átmeneti korszak lezárása. Az új alkotmányban rögzítenék például az állam saját polgáraihoz való viszonyát, de a preambulum szólna a nemzet múltjáról, jelenéről és jövőbeni céljairól is. Az elmúlt húsz év tapasztalatai alapján az újraszabályozandó passzusokat is megváltoztatnák a paragrafusok közül.
Dátum: 2010-10-18 09:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154181
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:12:02.959999, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az eseti bizottságban - amely a koncepció előkészítésére és elfogadására hivatott - az egyes munkacsoportok október huszadikáig készítik el jelentésüket, ezután ebből próbál a bizottság egységes koncepciót gyúrni, ami majd az Országgyűlés elé kerül. A koncepciót még idén, vagy jövő év elején elfogadhatja a parlament - ezt követően kezdődhet meg a szöveg kodifikálása a közigazgatási és igazságügyi tárcánál; utóbbiról ismét lesz majd egy országgyűlési vita - vázolta az alkotmányozás várható menetrendjét Gulyás Gergely.
Eddig időarányosan haladunk, és igyekszünk a folyamatot minél szélesebb párbeszéddé is alakítani - tette hozzá a képviselő. Emlékeztetett: Szájer József fideszes európai parlamenti képviselővel vasárnap bejelentették: egy kezdeményezést indítanak el a világhálón, ahol bárki hozzászólhat az alkotmányozás folyamatához, leírhatja a saját véleményét arról, milyen új alaptörvényt szeretne látni.
Miután minden ellentétes feltételezés ellenére sincs kész alkotmányszöveg, úgy gondoljuk: fontos felmérni, hogy aki szándékszik véleményt nyilvánítani, mit képzel el az új alkotmányról - indokolta a kezdeményezést Gulyás Gergely.
Jövőre lehet új alkotmány - jó lenne a széles körű támogatás
Azt remélem, jövő év tavaszán elfogadhatja az Országgyűlés az új alaptörvényt - reagált a Heti Hírmondó felvetésére a politikus. Hozzátette: a kormánypártok, ha megfelelőnek találják majd az új koncepciót, akkor egyedül is alkotmányoznának. A céljuk viszont az, hogy a lehető legszélesebb körben kapjanak támogatást hozzá - mind a társadalomtól, mind az Országgyűlésben ülő parlamenti képviselőktől - tett hozzá.
Mi hiányzik a mai alkotmányból?
Mi hiányzik a mostani alaptörvényből?- hangzott a Duna TV felvetése. Gulyás Gergely szerint a mostani alaptörvényünk semmivel nem több egy jogszabálynál, és olyan funkciókat nem szabályoz megfelelően, mint egy államnak a saját polgáraihoz való viszonya, vagy saját történelméről alkotott véleménye.
Úgy gondoljuk, hogy az lenne a helyes és előremutató, ha az ideiglenesség korszakát lezárva lenne egy megfelelő preambulum, egy új szerkezetű alkotmány, és az elmúlt húsz év tapasztalatai alapján az újraszabályzandó részeket újraszabályoznánk - vannak ilyenek például az igazságszolgáltatás területén, illetve az alkotmánybíróság jogköreit is meg kell vizsgálni - hangzott el az interjúban.
Alapjában véve mégsem az államszervezeti szabályozás módosítása miatt kell egy új alkotmányt elfogadni, hanem mert a jelenlegi alaptörvény ideiglenes; azzal a szándékkal született, hogy a demokratikusan választott Országgyűlés majd egy újat alkot - itt az idő, hogy ezt a munkát elvégezzük - szögezte le Gulyás Gergely.
A preambulum - az értékek és célok kifejezője
Mi a szándékuk a preambulummal? Az ugyanis messzemenően nem csak jogi kérdés - vetette fel a Heti Hírmondó.
Az alkotmány sem csak jogi kérdés, hanem kicsit több is egy átlagos jogszabálynál, ezért áll a jogszabályi hierarchia csúcsán - és talán éppen a preambulum és az alapértékekkel foglalkozó része az, ami kiemeli az egyéb jogszabályok közül - reagált Gulyás Gergely.
A jelenlegi alkotmány preambuluma annyit tartalmaz, hogy ideiglenes alkotmány, fogadjunk el egy újat. Most azt szeretnék, hogy - amint az más nemzetek esetében is megtörtént - egy olyan preambulumot tudnánk kialakítani, amely a magyar nemzet múltjáról, jelenéről és jövőjéről szól, az államcélokat megfelelően tartalmazza, ugyanúgy, ahogy Európa más országai is megtették ezt - nyilatkozta a politikus.
A preambulum konkrét tartalmáról, a benne felsorakoztatott konkrét érvekről az alkotmány-előkészítő eseti bizottság alelnöke azt mondta: számtalan, széles körben elfogadott érték létezik, olyanok, amelyek még szélesebb körben is elfogadottak, mint azt elsőre gondolnánk.
Például amikor azt mondjuk, hogy a keresztyénséget, mint értéket, tüntesse fel az alkotmány preambuluma, akkor nem feltétlenül csak a hívőkre gondolunk. Azt hiszem, bármelyik történész, függetlenül világnézeti meggyőződésétől, egyetért azzal, hogy Magyarország számára a keresztyénség a megmaradást is jelentette, az államisággal is összefüggésbe hozható. Tehát nem arról van szó ezeknél az értékeknél, hogy bárkit ki akarnánk rekeszteni, hanem a magyar történelem részének is tekintjük például a keresztyénséget. Ugyanez a Szent Koronával kapcsolatosan is felmerül; én azt is támogatom, hogy utóbbi is említtessen meg az alkotmány preambulumában - sorolta a lehetséges szempontokat Gulyás Gergely.
Ezen túl összefoglalná például a preambulum, hogy mit tett a magyar nemzet az elmúlt ezer esztendőben a Kárpát-medencében, és milyen céljai, szándékai vannak a jövőre nézve. Mindezt olyan általános megfogalmazásban tennék, ami a lehető legszélesebb körben teszi lehetővé, hogy a magyar nemzet tagjai, éljenek bárhol a világon, azonosulni tudjanak ezzel - nyilatkozta Gulyás Gergely a készülő új alaptörvény koncepciójáról a Duna Televízióban.