Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hullanak a csontvázak a fővárosi kerületekben

Budapesten a legsúlyosabb helyzetben az MSZP által több cikluson keresztül irányított városrészek vannak - írja a Magyar Nemzet.


Dátum: 2010-10-18 10:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154182
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:12:03.372142, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egyre több csontváz hullik ki a fővárosi kerületekben a szocialisták által hátrahagyott városházi szekrényekből - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a legsúlyosabb helyzetben az MSZP által több cikluson keresztül irányított városrészek vannak.

Erzsébetváros költségvetéséből több milliárd forint hiányzik - mondta a lapnak Vattamány Zsolt, a VII. kerület fideszes polgármestere. Hozzátette: a városrész súlyos öröksége a Hunvald-ügy, az MSZP legnagyobb országos botrányainak egyike.

A szomszédos Terézvárosban kiderült: az ingatlanügyek miatt gyanúsított Verók István szocialista polgármester bukása után közvetlenül 110 millió forintos hiányt hagyott az új jobboldali vezetésre, emellett hosszú távon nyögik a csaknem kétmilliárd forintos adósságterhet. Perek sokaságát titkolták el előlünk, csak a szerencsének köszönhető, hogy épp a képviselő-testület megalakulásának napján az általunk megbízott jogász megmentett 690 millió forintot - mondta az újságnak Hassay Zsófia, a Fidesz-KDNP polgármestere.

Csontvázeső hullik a szocialisták által eddig használt városházi szekrényekből - jelentette ki László Tamás, a XV. kerület Fidesz-KDNP-s polgármestere. Tájékoztatása szerint az önkormányzatnál 400-at is meghaladja a perek száma, van, amelyikben 1,1 milliárd forint a követelés.

Csepelen a Németh Szilárd fideszes polgármester vezette képviselő-testület a korábbi MSZP-s vezetés által indított közbeszerzési eljárások, teljesítés nélküli utalások leállításával visszaszerzett csaknem 400 millió forintnyi közpénzt. (Portálunk Németh Szilárddal készült interjúja itt olvasható)

A XVIII. kerületben Ughy Attila fideszes polgármester szerint egy lerobbant és kifosztott önkormányzatot vettek át. A képviselő-testület elsőként döntött a volt MSZP-s vezetők számonkéréséről, egy elszámoltatási munkacsoport megalakításáról.

Kapcsolódó elemek