Rács mögött marad a volt MSZP-s politikus
December közepéig meghosszabbította a bíróság a vesztegetéssel gyanúsított Wieszt János volt szocialista politikus előzetes letartóztatását.
Dátum: 2010-10-18 10:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154186
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:12:04.907338, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2010. október 13-án hozott végzésében a fontosabb ügyekben intézkedő hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette miatt (...) indult büntetőügyben meghosszabbította W. János gyanúsított előzetes letartóztatását" december 16-ig - tudatta a Fővárosi Bíróság hétfőn.
A Wieszt-ügy május 20-án pattant ki. Az Index.hu-n megjelent videofelvétel alapján a Fidesz XI. kerületi szervezete kétmilliós csúszópénz elfogadása miatt jelentette fel Wieszt Jánost, az MSZP akkori helyi frakcióvezetőjét.
A kerületi bíróság október 13-i nem jogerős döntésében két hónappal, december 16-ig hosszabbította meg Weiszt fogva tartását azzal az indokkal, hogy fennáll a tanúk befolyásolásának veszélye.