György: Készül a leltár Budapesten
Folyik a leltárkészítés a fővárosban, azonban konkrét számokat mondani egyelőre még könnyelműség lenne - nyilatkozata György István, Budapest városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettese a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában hétfő reggel.
Dátum: 2010-10-18 10:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154187
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:12:05.291085, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Folyik a leltárkészítés a fővárosban, de könnyelmű dolog lenne számokat mondani a hiányról. Az ember ugyanis könnyen esik abba a hibába, hogy egyik nap nyolcszáz-, a másik nap kétezer milliárdról beszél. Ezek ugyanis mind-mind más megközelítésből származó számok - szögezte le a főpolgármester-helyettes.
A BKV esetében három számot látnak: a bankok felé hetvenöt milliárdos hitelállománya van a cégnek, a folyó fizetési probléma huszonöt-harminc milliárdos, és létezik hatszáz-nyolcszázmilliárd forint, amely az amortizáció-pótlás hiányából, elmaradásából származik. Utóbbi is igen súlyos, de nem napi szinten jelent likviditási gondot - tette hozzá.
Az, hogy a BKV-buszok átlagéletkora tizenhét év, a karbantartási és felújítási igények komoly mértékben sújtják a céget, de nem jelenti azt, hogy azonnal, holnap az összes buszt, villamost, HÉV-et, villamost le kell cserélni - mondta György István.
A legfőbb gond a 25-30 milliárdos folyó fizetési probléma, ezt kell a leggyorsabban megoldani - lehetőleg a kormányzat segítségével, de természetesen a saját erőből való megoldás lehetőségét is vizsgálják - tette hozzá a főpolgármester-helyettes.
Mit kell letenni a kormányzati segítséghez?
Tudjuk, hogy a kormánynak is szűk a mozgástere, ennyiben tehát a fővárosé is az - érvelt a politikus. Hozzátette: alapvetően igaz, hogy csak magára számíthat a főváros, bár vannak területek, ahol a kormány nélkül nem tud lépni.
Várható, hogy egy komoly átvilágítást követően hatékonyságnövelő és költségcsökkentő intézkedések bevezetésére lesz szükség - mondta György István.
Két lábon álló városüzemeltetés
A városüzemeltetés két fő lábon áll majd - a Budapesti Városüzemeltetési Központ és a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.-k feladata lesz biztosítani a hatékony pénzfelhasználást, és szakmai alapokra helyezve garantálni a városüzemeltetési munka előkészítését és végrehajtását.
A főváros legtöbb cégénél megszüntetik az igazgatóságot, de az újonnan alakuló, fentebb említett két Zrt. élén lesz szakemberekből álló igazgatóság, és egyelőre a BKV-nál is megmarad. Utóbbit György István azzal indokolta: százharminc milliárdos költségvetésű gazdasági társaságról van szó, ahol szerteágazó tevékenység folyik - itt pedig a tulajdonosi irányítást csak úgy tudják biztosítani, hogy maga a BKV is rendelkezik igazgatósággal. Később megszűnhet az igazgatóság a BKV-nál, de ez nem most fog megtörténni - szögezte le a várospolitikus.
Mitől lehet élhető Budapest?
Olyan fővárost szeretnének, amelyben az itt élők szeretnek élni, az ide látogatók pedig olyan élményekkel távoznak, hogy érdemes legyen újra idejönniük - mondta György István. Megemlítette: erősítenék a kapcsolatot a lakossággal - ezért felállítják például a városüzemeltetési biztosi szolgálatot. Ennek tagjainak egy-egy kisebb városegység problémáit kell majd észlelniük. A hozzájuk befutó lakossági jelzéseket - a magas fűről, az összetört padról, összefirkált falakról - azonnal jelenteniük kell majd egy diszpécserközpontnak.
Fontos, hogy észleljék az itt lakók, hogy van gazdája a városnak - mondta a várospolitikus.
A leltárkészítés eltarthat decemberig - vetítette előre a teendőket György István, hozzátéve: teljes intézményátalakításban gondolkodnak, mivel úgy látják, hogy a jelenlegi intézményrendszer nem képes hatékonyan szolgálni egy XXI. századi európai nagyváros városüzemeltetési feladatait.
A városüzemeltetési kérdéseket sokkal inkább szakmai alapokon oldanák meg, mint eddig, ez az előkészítő munkára és a végrehajtásra vonatkozik elsősorban. A város globálisan látó, tulajdonosi szemléletű irányításra van szükség - így lehet talán elérni belátható időn belül, hogy útfelújítások esetén úgy egyeztessenek a közművekkel, hogy a felújítás után két hónappal ne merüljön fel ismét a felbontás igénye, ami ma irritálja a lakosságot - mondta György István főpolgármester-helyettes.