Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kórháztörvény-tervezet visszavonását kérik az orvosok

A Magyar Orvosi Kamara a kórháztörvény-tervezet visszavonását kéri Medgyessy Pétertől - jelentette ki a Délmagyarországnak adott nyilatkozatában a kamara főtikára, Gyenes Géza.


Dátum: 2003-05-20 11:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10689
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:20:46.412895, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Orvosi Kamara a küldöttközgyűlésén úgy határozott, hogy a kórháztörvény-tervezet visszavonására kéri a miniszterelnököt - nyilatkozta Gyenes Géza, a MOK főtitkára. Gyenes hozzátette: mivel a kórháztörvény-tervezet a végszavazás előtt áll, ezért a tervezettel kapcsolatban több kifogással élő kamara az egyetlen lehetséges megoldásnak a jogszabálytervezet visszavonását látja annak érdekében, hogy a szakmai és civil szervezetek javaslatai, módosításai beépítésre kerülhessenek.

- Ezt fogjuk kérni a május 22-én megtartandó megbeszélésünkön, amit a miniszterelnök úr kezdeményezett - hangsúlyozta az orvoskamara főtitkára.

Gyenes Géza arra a kérdésre, milyen eszközökkel él a kamara, ha Medgyessy Péter ennek nem tesz eleget, a főtitkár azt válaszolta: amennyiben visszautasítja, akkor mérlegeljük a törvény alkotmánybíróságon történő megtámadásának, illetve a népszavazásnak lehetőségét, s legvégső esetben a demonstrációk és a sztrájk eszközét sem vetjük el. Gyenes ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a helyzet nem jut el idáig.

Az orvosi kamara másik lényegi követeléséről a főtitkár elmondta: a kamara szükségesnek tartja, hogy a kórháztörvényt az egészségügyiek, s ezen belül az orvosok jogállásáról szóló törvénnyel egy időben tárgyalja, s fogadja el a parlament.

A magyar orvostársadalmat képviselő kamara legfontosabb elvárása a kórháztörvénnyel kapcsolatban, hogy a jogszabály ne engedje a gyógyszer- és műszergyártó, illetve forgalmazó cégek részvételét a hazai egészségügyi intézmények privatizációjában.

Délmagyarország

Kapcsolódó elemek