Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tarlós: Nyolc év alatt két metrót is meg lehetett volna építeni

A szocialisták annak ellenére, hogy azt hangoztatták, rendbe tették a BKV-t, mégsem tették. Inkább azt lehetne mondani: elintézték - fogalmazott Tarlós István az ATV Reggeli jam című műsorában.


Dátum: 2010-10-18 10:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154188
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:12:05.678694, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Tarlós István az ATV Reggeli jam című műsorában

A szocialisták annak ellenére, hogy azt hangoztatták, rendbe tették a BKV-t, mégsem tették. Inkább azt lehetne mondani: elintézték - utalt a társaság hatalmas adósságállományára Tarlós István, aki a négyes metró jelenlegi helyzetére is kitért.

Emlékeztetett: az MSZP-SZDSZ koalíciónak kétciklusnyi ideje volt megvalósítani a beruházást, mégsem tették. Nyolc év alatt két metrót is meg lehetett volna építeni - jegyezte meg Tarlós, hozzáfűzve: már az első szakasznál százmilliárdos nagyságrendű forráshiány keletkezett, és még azt sem tudni, milyen perek szakadhatnak a főváros nyakába.

A főpolgármester Klados Gusztáv projektmenedzser véleményére hivatkozva úgy fogalmazott, 2014 végére, de inkább 2015-re készülhet el az M4.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1993, 'source_type': 'media', 'source_id': 5925, 'target_type': 'article', 'target_id': 100790, 'relation_type': 'describes'}