Lázár János: Megvédjük az emberek pénzét
Ez nem kölcsön az állam részére, hanem jóval több: megvédjük az emberek pénzét - nyilatkozta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfő reggel a tv2 Mokka című műsorában.
Dátum: 2010-10-18 10:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154189
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:12:06.048564, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Arra a felvetésre, hogy a válságadóból eredő többletköltségeket az érintett cégek nem fogják-e a fogyasztókra áthárítani, a fideszes politikus úgy reagált: az energiaszektor nem tudja ezt megtenni, mert június elsejével áremelési stop van érvényben az országban. Az áruházláncok és a távközlési cégek esetében pedig a piacvédelem, a fogyasztóvédelem és a verseny is azt fogja kikényszeríteni, hogy ez a többletkiadás ne terhelje meg a fogyasztókat.
Lázár János szerint a legfontosabb, hogy ne legyenek megszorítások a következő esztendőkben. Ezért van szükség a nagy cégek megadóztatására, és ami még lényegesebb: az embereknél több pénz maradhasson. Ehhez 16 százalékos arányos jövedelemadóra van szükség. A kormány ezt fogja megvalósítani - hangsúlyozta a Fidesz frakcióvezetője.