Megkezdték a Torna-patak menti házak kármentesítését
Megkezdték Devecserben a Torna-patak menti ingatlanok kármentesítését a katasztrófavédelem munkatársai - mondta a helyszíni parancsnok.
Dátum: 2010-10-18 12:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154194
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:12:07.976952, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Benkovics Zoltán közölte: a munkában ezer ember és 250 technikai eszköz vesz részt. A kárfelmérő bizottság Devecser huszonegy, vörösiszappal elöntött utcáján vizsgálja a házakat. A bizottság döntése néhány napon belül várható, ezt követően adják ki a bontási engedélyeket, illetve mentesítik a megmaradó házakat.
A vörösiszap által elöntött 1017 hektár külterület mentesítéséről, és az esetleges földcseréről egyeztetést folytatnak az érintett területek polgármesterei az akadémia szakembereivel és a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal munkatársaival - mondta Devecser polgármestere. Toldi Tamás közölte: szó volt arról, hogy a sérült termőterületet izolálják, vagy alternatív módon hasznosítják, például erdősítik. A polgármester elmondta, hogy Devecserben bontási engedélyt még nem adtak ki egyetlen házra sem.
Az MTI a helyszínen úgy értesült, hogy mintegy 600 önkormányzati dolgozó vesz részt a mentési munkálatokban. A devecseri Esterházy kastélypark mentesítését száz ember megkezdte, és a helyszínre érkezett az Örökségvédelmi Hivatal csapata is.