Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Debrecen hatása messze túlmutat a város határain

Megalakult Debrecen város közgyűlése, a hétfői alakuló ülésen megjelent Orbán Viktor miniszterelnök is. Kósa Lajos (Fidesz-KDNP) polgármester az együttműködés erősítését nevezte az elkövetkező időszak legfontosabb feladatának.


Dátum: 2010-10-18 12:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154202
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:12:10.541168, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kósa Lajos azt mondta, "Debrecen hatása messze túlmutat a város határain". Hozzátette, hogy ma Debrecenben működik az ország legnagyobb egységes önkormányzata, s 1998 óta mind több helyi intézkedése országos mintává vált. Ezek sorában említette a vagyonkezelő holding, majd az egészségügyi holding megalakítását, a megye, a város és az egyetem együttműködését, a közösségi közlekedés új modelljét, valamint a város vállalkozói vagyonának működtetését.

Az alakuló közgyűlés három alpolgármestert választott: Pajna Zoltán a gazdasági ügyekben, Papp László az önkormányzati vállalkozói vagyonnal és a városstratégiával kapcsolatos kérdésekben, Somogyi Béla pedig a kulturális ügyekben segíti a polgármester munkáját. Mindhárman a Fidesz színeiben szereztek képviselői mandátumot.

Kósa Lajos közölte: a negyedik, az oktatásért felelős alpolgármester posztjáról csak az oktatási rendszerre vonatkozóan országosan kilátásba helyezett változások ismeretében döntenek.

Az új debreceni közgyűlésnek a polgármesterrel együtt 35 tagja van. Kósa Lajos (Fidesz-KDNP) már a negyedik ciklusát kezdi meg a város élén. Debrecen mind a 24 egyéni önkormányzati képviselői választókörzetében a Fidesz jelöltjei szereztek mandátumot. A kompenzációs listákról a Jobbik négy, az MSZP három, a DISZ civil szervezet három, a Civil Fórum Egyesület egy képviselőt küldhetett a közgyűlésbe.

Kapcsolódó elemek