Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lázár: Ennél a döntésnél kiderül, ki áll az emberek oldalán!

Lázár János felszólalásában arra kérte az ellenzéki frakciókat, támogassák a négyötödös házszabálytól való eltéréssel, hogy a válságadóról szavazhasson az Országgyűlés a nap folyamán.


Dátum: 2010-10-18 15:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154210
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:12:13.518089, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Schiffer András és Mesterházy Attila felszólalására reagálva (a két frakcióvezető a társadalmi egyeztetést hiányolta - a szerk.) Lázár János leszögezte: az idei év folyamán két nagy társadalmi egyeztetés is lezajlott, az egyiket tavasszal, a másodikat pedig októberben tartották. A két választáson az emberek pontosan meghatározták, mit gondolnak közérdeknek Magyarországon - jegyezte meg a fideszes frakcióvezető. Mint fogalmazott, az elmúlt nyolc évben bebizonyította az MSZP, hogy ők az ország legnagyobb lobbi cége, és az emberek nem számíthatnak a szocialista pártra, a bankok, a nagykereskedelmi vállalkozások és a magánnyugdíj-biztosítók menedzsmentje azonban igen.

Lázár János arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt évek rossz gazdaságpolitikájának köszönhetően jelenleg 3 millió ember él szegénységben, és a szocialista kormány meghamisította a 2010-es költségvetési tervet, ami több százmilliárdos tételeket jelentett a magyar adófizetők számára.

Ezek a fejlemények kényszerítettek bennünket arra, hogy ezeket a lépéseket megtegyük - mutatott rá a válságadó magyarázatára a fideszes honatya. A politikus leszögezte azt is, az új adórendszer nem az embereknek fog fájni, és az arányos adózás 308 milliárd forintot hagy az embereknél, ami megtakarítás mellett a fogyasztás emelkedését fogja eredményezni. Az új rendszer arányos lesz, egyszerű és átlátható - jelentette ki. A magánnyugdíj-biztosítókról szólva elmondta azt is, hogy az elmúlt évek egyértelműen megmutatták, a magyar államnál jobb helyen van az adófizetők pénze, mint a magánnyugdíj-biztosítók menedzsmentjénél.

Lázár János a válságadóra is kitért. Emlékeztetett: 2007-ben egy esztendő alatt az MSZP-SZDSZ-kormány 1000 milliárd forinttal támogatta a Magyarországon működő multinacionális cégeket. Mint mondta, ebből az összegből van mit visszajuttatni a költségvetésbe.

Lázár végül arra kérte az ellenzéki frakciókat, támogassák a négyötödös házszabálytól való eltéréssel, hogy a válságadóról szavazhasson az Országgyűlés a mai nap folyamán. Ennél a döntésnél kiderül, ki áll az emberek oldalán! - fűzte hozzá.

Kapcsolódó elemek