Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Iszapömlés: az év végéig fennmaradhat a veszélyhelyzet

Az Országgyűlés hétfőn felhatalmazta a kormányt arra, hogy év végéig meghosszabbítsa a vörösiszap-katasztrófa miatt Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Vas megyében elrendelt veszélyhelyzetet.


Dátum: 2010-10-19 08:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154234
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:12:22.090901, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormány szombaton terjesztette az Országgyűlés elé az október 6-án kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló indítványt, amelyet a képviselők 349 igen szavazattal, és a szocialista Szanyi Tibor ellenszavazatával fogadtak el.

A törvény szerint a kormány 14 napra hirdethet veszélyhelyzetet, ennek meghosszabbítása az Országgyűlés hatáskörébe tartozik.

Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-t felügyelő kormánybiztosa korábban azzal indokolta a vészhelyzet meghosszabbításának szükségességét, hogy az érintett területen nem lehet elvégezni a feladatokat a normál közigazgatás keretében, vagyis továbbra is szükség van a fegyveres szervek, ezen belül a honvédség speciális eszközeinek alkalmazására.

Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár felszólalásában emlékeztetett: a Mal Zrt. ajkai iszaptározójának gátja október 4-én 12 óra 30 perckor szakadt át, az így kiömlő iszap pedig elöntötte Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely mélyebben fekvő területeit. Kiemelte: a kormány gyorsan és határozottan cselekedett, a katasztrófában érintettek érdekében azonnal megszervezte a mentést és a kárelhárítást, valamint október 6-án kihirdette a vészhelyzetet is.

A képviselők közül egyedüliként felszólaló kereszténydemokrata Nagy Andor szolidaritását fejezte ki a bajbajutottakkal szemben.

Az iszapkatasztrófa következtében kilencen vesztették életüket, és mintegy 150-en sérültek meg, egyikőjük állapota hétfőn válságosra fordult.

Kapcsolódó elemek