Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szerelmeslevelet is bérgépel a mexikói férfi

A szerelmes levelek bonyolultak és ezért valamivel drágábbak - mondja Enrique. Alapjában véve azonban szívesen vállal minden megbízást. Enrique Acevedo Salas 18 esztendeje minden reggel nyolc órától ott ül íróasztala mellett a mexikói főváros történelmi központjában és várja a megrendelőket. Enrique ugyanis "escribano", vagyis írnok. Jobban mondva "bérgépírnok", mivel írógépén mindenfajta levél megírására hajlandó - olvasható a dpa beszámolójában.


Dátum: 2003-05-20 11:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10693
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:20:47.692561, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Feladatom egyszerre titkárnői és pszichológiai munka - mondja a férfi. Kuncsaftjai közt éppen úgy találhatók professzorok, akik gyorsan le akarnak valamit gépeltetni, mint egyszerű emberek, akik számára beadványokat ír különböző hatóságokhoz. Egy levélért húsz pezót (két eurót) kér, hosszú és bonyolult írások azonban ennek a kétszeresébe kerülnek. Egy szerelmes levél ára pedig harminc pezó. A 41 éves Enrique már a sokadik nemzedéket képviseli: ő és 71 éves apja a mexikói főváros egyik legrégibb foglalkozását űzik. A bérírnokok íróasztalai már több mint 150 éve ott állnak a Santo Domingo-téren, a valamikori gyarmati Mexikó szívében. Dominikánus barátok a XVIII. század elején ezen a tágas téren építették második kolostorukat. Mellettük telepedett le a vámhatóság és az inkvizíció bírósága. Miután Mexikó 1821-ben elnyerte függetlenségét, a tér elveszítette régi ragyogását. Pálinkaárusok és más kereskedők szállták meg, és a tér nyugati sarkában kezdtek működni az első írnokok. Még ma is mintegy húsz "escribano" dolgozik ott ócska írógépén, köztük néhány nő is. Velük szemben árusok kínálják kézi készítésű üdvözlő levelezőlapjaikat házasságkötésekhez, keresztelőkhöz vagy születésnapra. A választék nagy, sőt akinek arra van szüksége, vásárolhat náluk hamis egyetemi diplomát is. A gyarmati korból származó pompás épületek falait közben kikezdte már az idő, a téren hajléktalanok éjszakáznak. Néhány éve rosszul megy az üzlet - panaszkodik Enrique. Napjában legfeljebb öt-hatszor tesz írógépébe fehér papirost és indigót. Egyszerűen túl sok már a komputer, korábban azonban kétszer ennyi kuncsaftja volt. A következő ügyfél - egy munkanélküli - még le is alkuszik valamit az árból. Diktál néhány mondatot Vicente Fox mexikói elnöknek, aki megígérte, hogy segít minden munkanélkülinek, amilyen ő maga is. Erre vár már egy esztendeje. Alig telik el három perc és az ügyfél távozhat is, kezében a hibátlanul megírt panaszos levéllel. A következő, egy tetovált karú férfi néhány kézzel teleírt lapot dug Enrique orra alá. "Querido Amor!" - "Kedvesem!" - kezdődik a szöveg. A kézírásos piszkozatban se pont se vessző, és sok benne a helyesírási hiba. Enrique hangosan felolvassa, hogy megfejtse a szöveget, felsóhajt, majd hozzákezd az áradozó szerelmi vallomás legépeléséhez: "Óh, milyen szívesen ott maradtam volna melletted és tettelek volna olyan boldoggá, amennyire az csak lehetséges ebben az életben!" Délután 4 óra tájban Enrique elindul hazafelé - egy óra hosszat tart az utazás a zsúfolt metrón Iztapalapába, a város egyik legszegényebb és legveszélyesebb külvárosába. A Santo Domingo-tér valamikor nagy tiszteletben állott írnokai ma már alig keresnek annyit, amennyi a megélhetésükhöz szükséges. Enrique azonban azt mondja, hogy szereti a hivatását: "Mindenféle emberrel találkozom és ismerem valamennyiük titkait".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek