Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gazdaság és etika

Ne azt a lovat üsd, amelyik húz, tartja egy magyar közmondás. Az elmúlt nyolc év ennek a mély igazságnak a tagadása jegyében telt el.Az Orbán-kormány több mint kétharmados felhatalmazással ezzel a gyakorlattal kíván gyökeresen szakítani.


Dátum: 2010-10-19 08:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154239
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:12:23.846723, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem szükségszerű, de baloldali kormányok idején mást sem hallhattunk, mint hogy megszorításokra van szükség. Lehettek volna olyan baloldali kormányaink, amelyek a válságból való kilábalás érdekében megadóztatják a bankokat, a kereskedelmi láncokat. A sors, a véletlen játéka hozta volna úgy, némelyeknek érthetetlenül, hogy ezeket egy jobboldali kormány javasolja, s vezeti be? Vagy inkább arról van szó, hogy egy olyan politikai erő került nagyarányú támogatással kormányra, amelytől remélhető az etikai és a gazdasági összekapcsolása?

Mert lehet azt mondani, hogy a jelenlegi kormány azért hagyja el a megszorítások politikáját, s lép másik útra, mert a megszorítások politikája lejtőre vitte az országot, s most ki kell próbálni valami mást. De ez így csak féligazság lenne.

Körmendy Zsuzsanna teljes írása

Kapcsolódó elemek