Orbán tudja, meri, teszi
Dátum: 2010-10-19 08:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154241
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:12:24.549860, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Michnai Attila: Kárognak is a beszédhibás, az előző kurzus során jól meghízott libák a válságadók láttán, hogy ezek csak amolyan ad hoc megoldások volnának a struktúra elengedhetetlenül szükséges átalakítása helyett, és hogy már megint csak azok zsírjára pályázik a kormány, akiknek van...
Türelem, kedves protestálók, csak mindent szépen sorjában. A rendszerformáláshoz először is egyensúly szükségeltetik, az pedig az ősi szabály szerint az állampénzügyek vonatkozásában is abból állna, hogy a kiadások még véletlenül se haladhassák meg a bevételeket, miként az a mögöttünk hagyott években idehaza (is) nagyban dívott.